Horváthné Takács Judit:
"Istennek rendelisébül" (Leánynézés, leánykérés, kézfogó ...)


"A régi idõben igazi szerelem csak a szegínyek között vót. A szegínyek nem azt nízték, hogy mennyi a fõd, meg mit visz a másik a házasságba, hanem azt, hogy milyen az ember. A lányok azt nízték, hogy szíp szál legíny legyen, meg jó dógos legyen. Persze a szegínyek között is vót olyan, aki íhetetlen vót. Mer a fõd az ugye nagy úr vót." Mesélte egy alkalommal kedves adatközlõm Lakó Elekné.(1)
Rábaszentmihályon is élt a mondás, ami szerint "föld a földhöz házasodik". A házastárs kiválasztásánál elsõsorban a szülõk akarata döntött.
Nemegyszer elõfordult, hogy a legény más faluba udvarolt és a szülõk nem ismerték a választottját. Ilyenkor üzenetet küldtek a hajadon szüleinek, amelyben megjelölték a leánynézés idõpontját. A lányos házban szemrevételezték a lakás helyiségeinek rendjét és körülnéztek az udvaron is. Természetesen a leány viselkedését is megfigyelték. Ha a leánynézõ után a legény megjelent a családnál, akkor a hajadon elnyerte a legény szüleinek tetszését.
"Udvarulni a szegíny legíny akkor ment, amikor az ideje engedte, a gazdag legíny meg húsevõnapokon járt el a lányhoz."(2)
Leánykérõbe a legény keresztapjával ment. A hajadon szülei soha nem adtak egyértelmû választ a kérõknek, hanem gondolkodási idõt kértek. A kérõk általában egy hét elmúltával mentek vissza a válaszért. Ha a kapufélfán - az elutasítás jeleként - nem látták a kosarat, akkor nyugodtan betértek a házba, mert tudták, hogy a válasz igen lesz. Ilyenkor beszélték meg a kézfogó pontos idejét.
Valamikor hosszú verssel kérték meg a leányt. Ezzel kapcsolatban mesélte kedves adatközlõm Bezovics Jánosné (3) a következõ történetet: "Szíp ünneplõbe öltözve ment a legíny meg a keresztapja megkérni a leányt. A leányos ház ablakán bekopogtattak a botjukkal és bebocsátást kértek. Behívták õket a szobába és várták, hogy elõadják a leánykírõt. A keresztapa megkocogtatta botjával a mestergerendát, megköszörülte a torkát és hallgatott. Újból megkocogtatta a mestergerendát, megint megköszörülte a torkát és megint hallgatott. Hát szegíny annyira izgult, hogy elfelejtette a leánykírõ szövegit. Nem akart szígyenben maradni ezért megkérdezte a leány apjátul, hogy bikhatnik-e a kendék leánya. A leány apja meg olyan zavarba gyütt, hogy még gondulkodási idõt is elfelejtett kérni. Rávágta, hogy bikhatnik, bikhatnik."
Ettõl kezdve a faluban nem verssel kérték meg a leányokat, hanem történetben szereplõ kérdéssel. Ha az apa a válaszában csak egyszer mondta, hogy bikhatnik, az elutasítást jelentett. (A leány megérett a házasságra, de a szülõk más társat szemeltek ki számára.) Ezzel a válasszal megkímélték a legényt attól a szégyentõl, hogy az egy hét gondolkodási idõ letelte után az egész falu szeme láttára kosarat kapjon. Ha a "bikhatnik, bikhatnik" hangzott el, akkor a kérõk sikerrel jártak.
Kézfogóra szüleivel ment a legény. Szépen hímzett jegykendõt - aki tehette jegygyûrût is - vitt a lánynak. A hajadon jegyinget adott a legénynek. Rábaszentmihályon úgy mondták, hogy ezt az inget a tulajdonosa egyszer felvette, egyszer meg ráadták. Ha felvette, akkor esküvõre ment, ha ráadták, akkor a temetõbe vitték. (Ugyanis az inget halálukig megõrizték.) A kézfogón beszélték meg az esküvõ napját és írásba foglalták a móringot is. Hozományról még a legszegényebbek is gondoskodtak.
Pongrácz József(4) sok régi irat között megõrizte szépszülei móringlevelét és nagyszülei házassági szerzõdését. A régi népélet hiteles dokumentumaiból a következõket tudhatjuk meg:

"Móring Levél (5)

A tellyes Szent Háromság Atya, Fiu és Szent Lélek Istennek nevében Ámen.
Én alább is meg nevezett Szalay János Rába Patonai Helységbéli Ifju, e mai alul irtt napon és Esztendõben eljegyzettem magamnak házostársul, az Istennek Rendelisébül, és az Anya Szent egyháznak bé vett Szent szokásából, Rába-Szent Mihályi Helységben lakozó Csizmazia Máté gazdának hajadon leányát Csizmazia Eörzsébetet 1-ör jegyesül, 2-or gyürüsül, 3-or holtig való házos társul, a kinek is az igaz szeretet fentartása mellett, Esztendeig tartandó Móring szerzete alatt igértem és Móringoltam e következendõket ugy mint:
Ezüst Pénzekben Nyoltzvan, az az 80 frtokat, egy bika alá való üszõt, egy meg ölõ sertést, és Három jómérõs Zöld vetést, halanzásom esetében pedig még nevemet viseli, házamnál nyugodalmas és csendes özvegyi lakása és tartása légyen. - Továbbá
Én is Csizmazia Eörzsébet mint menyasszony Móringolok a fentebb már meg nevezett võ legényemnek négy vánkost, egy Dunyhát, egy Párnát, egy alsó és egy fölsõ lepedõt, egy Pamukos és egy közönséges abroszt, hasonló módon hét kendõt.
Melly ebéli Mórint tételünknek nagyobb erõssigére adjuk ezen ugy nevezni szokott Móring Levelünket (: magunk irást nem tudván :) tulajdon nevünk ála irattatása utánn tett Saját kezünk alkt. vonyásunkkal meg is erõsitve. Költ Rába-Patonán Pünkösd Havának 23-ik napján 1841.
Szalay János võ-legény X Csizmazia Eörzsébet menyasszon
Máyer József a mester és hires
jegyzõ
Módi János X
mint meg kéretett bizonyságok."

"Házassági szerzõdés

Melly egyrészrõl ifju Pongrátz Antal mint võlegény - Más részrõl Szalai Örzsébet meny asszony mint Rábaszentmihályi lakosok mind a két részrõl szüleinknek is bele egyezett akaratjokkal ez alább irt házassági egyesség kötetett
1-ör Én Pongrátz Antal miután Isteni rendeletnél és a római katholika Anya Szent egyház szokásánál fogva magamnak hites házastársul eljegyzettem Rába patonán elhalt Szalai Jánosnak hátra hagyott árváját Szalai Örzsébet hajadont - Kinek is azon esetben: ha én elõbb mint õ meg halnék s magzatot hátra nem hagyok, hit bérõl ajánlok és Móringulok 1700 az az Egyezer hétszáz frtokat, Mely összegnek kimeritõ biztosétására Pongrátz Antal édes atyám itt a Rsztmihályi községben a 16 ház szám alatti puszta beli fundust a rajta található épületekkel egész kiterjedésében örökösen le köti, hogy halálom után sem testvéreim, sem maga édes atyám azon fundushoz igénybeli jogot soha nem tarthat nõm tetszése szerint használhatja. Mire nézve 2-or Én Szalai Örzsébet menyasszony szénte Csizmazia Örzsébet édes anyám bele egyezésével viszont 1700 frtkat Móringulok a nevezett jegyesemnek mely összeg halálom után minden háboritás nélkül kezei közt maradjon.
Végrõl az is kitüzetik hogy ha én elõbb meg halnék mint Csizmazia Örzse édes anyám Pongrátz Antal férjem a háznál édes anyámnak örökös és békességes lakást adni köteles lészen.
Mely házassági egyesség elõttünk felolvastatott, azt szóról szóra meg értve szüleikel egyetemlegesen alá irva megkeresztelvén jóváhagytuk
Kelt Rsztmihály Május 16-a 1864.

Tanuk Pongrátz Antal X
W. József a legin riszirül võlegény
Tanu mk. Szalai Örzse X
és Szili István mk. meny asszony
Virág Ferenc mk. Öv. Pongrátz Antal
és Bejczi József võlegen atja mk
Csizmazia Örzsébet XX
meny asszony édes anya"

A jegyesek az esküvõ elõtt elmentek a paphoz és bejelentették házasodási szándékukat. A templomban a pap három vasárnap kihirdette õket.
A násznép meghívásával a võfényeket bízták meg, akik elõször a nyoszoló lányokhoz mentek.

"Szerencsés jó napot kivánunk Istentõl ......
(Itt a menyasszony apjának a nevét mondták)
uram házából jövünk küldöttségbõl
Kérjük engedjék meg kedves leányuknak, mint
szép menyasszonyunk nyoszoló lányának, hogy
ránk következõ ... (az esküvõ napja) -ra
... órára
jöjjön násznépünkkel az Isten házába.
Gondunk alá vesszük, mert mi is ott leszünk,
addig is az Isten maradjon mivelünk."
(6)

(A nyoszoló lányok általában a menyasszony bérmakeresztlányai voltak.)
A nyoszoló lányok felkérése után hívták meg a többi vendéget:

"Dicsérjük a Jézust, édes Megváltónkat,
küldjön e hajlékba békét és nyugalmat.
Engedelmet kérünk alázatossággal,
hogy belépni mertünk ilyen bátorsággal.
De mivel (a võlegény és menyasszony apjának a
nevét mondták) uraméknak vagyunk küldöttei,
kik e ház népét tisztelettel kérik,
hogy az õ kedves gyermekük öröme napjára
(az esküvõ napját mondták, a pontos
idõ megjelölésével)
és késõbb egy tisztességes vacsorára
szívesen fogják látni.
Midõn ezt ezt elmondtuk illõ tisztelettel,
kívánjuk addig is éljenek békével."
(7)

A lakodalom elõtti napon a menyasszony barátnõi összegyûltek a lányos házban, ahol leánybúcsút tartottak, vagyis a menyasszonyt elbúcsúztatták leánytársaitól. Mindig elénekelték, hogy:

"Barna kislány jól gondold meg magadat,
Hová teszed le leány sorsodat,
Gyöngyvirágos oltár elé sejhaj leteszed
Onnan többet soha föl nem veheted."
(8)

A võlegény a kocsmában tartotta a legénybúcsút. Iddogálás közben nótáztak, tréfálkoztak, és a házasság ellen szóltak:

"Mert mit mondott maga Kossuth Lajos?
Hogy a legénynek, szegénynek a házasság bajos.
Az a nagy baj, hogy a jó asszony ritka,
Ezért tudom sok nõ szállana ellenem síkra.
De nem bánom, ha szemem kiássák is,
mégis kimondom, hogy némelyik asszony
rosszabb mint a pestis.
Dühös, mint a sárkány, kelepel a nyelve,
jaj annak a férjnek, aki ilyent veve.
Duzzog, pöröl, dörmög, savanyú az arca,
mint a leszakasztott éretlen vadalma.
Aki ilyent kap, azt megverte az Isten,
mert a rossz asszonynak földön párja nincsen.
dörög, morog még a rendes urára,
hogy a mennykõ hozta õtet a nyakára.
Vakarod majd te még, ahol nem is viszket,
ha hites feleséged a dolgokra késztet.
Bezzeg a legénynek mindig szép az élet,
Akad neki asszony hogyha kedve éled.
Ezért még nem késõ gondolkodj felõle,
Másnak is van ám hites felesége,
kemény farkú legénynek mindig jut belõle."
(9)

Lakodalom napján a tátogatók odafigyeltek a menyasszony és a võlegény által énekelt dolgokra is. Bizony gyakran megtörtént, hogy a võlegény a következõ dal kíséretével vezette otthonába az új asszonyt:


"Adjon Isten édesanyám jó estét,
Meghoztuk a barnapiros menyecskét,
De nem azért vettem el mert szeretem,
Édesanyám könnyebbségét keresem."
(10)

Persze a menyasszony is kész volt a "dalos" válasszal:

"Nem vagyok én oka semminek,
Édesanyám oka mindennek,
Mért nem adott engem olyannak,
Akit választottam magamnak."
(11)

Ezek a sorok - ahogy adatközlõm Bezovics Jánosné is mondta - "bizonyossá tették azt, amit az emberek má ugyis tudtak. A tátotatók között megindult a pusmus:"

"...Mer a fõd az ugye nagy úr vót..."

Adatközlõimnek ezúton köszönöm, hogy emlékeik felidézésével bepillantást engedtek a rábaszentmi-hályi népélet egy fejezetébe.

 

Jegyzetek:

(1) Lakó Elekné (Bejczi Borbála), sz.: 1910.
(2) Takács Jenõ, sz.: 1926.
(3) Bezovics Jánosné (Szabó Ilona), sz.: 1920.
(4) Pongrácz József, sz.: 1926.
(5) Az eredeti szöveg helyesírását nem javítottam (a szerzõ).
(6) Lakó Elek (1907-1994) közlése alapján.
(7) U.õ
(8) Lakó Elekné (Bejczi Borbála) 1910-1992.
(9) Lakó Elek (1907-1994)
(10) Bezovics Jánosné (Szabó Ilona) sz: 1920.
(11) U. õ.