Dr. Berecz Endre:
Emlékezés a csornai zsidóság történetére


A csornai zsidó jelenlétrõl az elsõ írásos feljegyzés a 17. sz. végérõl, 1685-bõl származik, amikoris Csorna mezõváros egy május 6-án kelt levelében (1) Bóna István csornai bíró és a tanács bizonyítja, hogy a csornai zsidó mészárosok a Csanakon szerzett ökröket igaz úton, 28 tallérért vásárolták és ezeknek az árát Szak Lõrinc bogyoszlai (az akkori helyesírással bogiszlay-nak írva) mészáros fizette le, mert "az mely ökröknek az sidok le nem tehetvén az arrokat". A zsidó mészárosok nevei a feljegyzésben nem szerepelnek, de a levélbõl nyilvánvaló, hogy voltak.
A csornai zsidókra vonatkozóan a levéltári feljegyzések a 18. sz. közepétõl számítva kezdenek szaporodni. Az ebbõl az évszázadból származó elsõ dokumentum 1733-ban német nyelven (2) kelt, amikoris a soproni városi bírói szék meghagyja Zinár Sámuel posztókészítõnek, hogy a Götzl Hirschl kapuvári és Ábrahám Sámuel csornai zsidóktól megvett bor elszállítására és árának kifizetésére nézve 45 napon belül egyezzen meg. Ebbõl azután a dokumentumok szerint december 3-án per (3), majd december 18-án (4) és 1734 január 15-én újabb tárgyalás (5) lett, majd a bíróság a nevezett két zsidó érdekében végrehajtást rendelt el (6) a soproni posztókészítõ ellen.
A következõ latin nyelvû dokumentum szerint a sopronvármegyei fõszolgabíró 1742-ben a nemesi felkelés költségeinek fedezésére megadóztatás céljából összeírja a rábaközi alsó járás iparosait és kereskedõit, köztük a zsidókat is, a herceg Esterházy uradalom alá esõk kivételével (akik az Esterházy birtokoknak majd az alábbiakban említésre kerülõ un. "hét községében" élhettek, illetve ha a hercegség érdekeinek szolgálatában más falukban is laktak, de e hét községhez tartózókként szerepeltek és hercegi védelem alatt álltak, így rájuk ilyen külön adó sem volt kivethetõ). Eszerint az összeírás szerint (7) "Judai mercaturam exercentes:... Isák fornicem quoque possidens in Csorna praepositurae Fl. 7 ",azaz Isák a csornai prépostsághoz tartozó zsidó lakos, boltosra 7 Ft adó lett kivetve.
Három évvel késõbbi a következõ írásos dokumentum, Sopron vármegye közgyûlésének Nemeskéren kelt 1745 május 10-i határozata, ami - ugyancsak a nemesi felkelés szükségletére - a megyebeli zsidókra is 238 forint 50 dénár adót vet ki és ennek megfelelõen "Adam Jacob judaeus ut mercator in Csorna 7.- Fl.', azaz Adam Jacob csornai zsidó kereskedõre 7.- Ft adó esett (8). Az írásból nem derül ki, hogy nevezett az Esterházy hercegi, vagy a premontrei prépostsági uradalomhoz tartozott-e. Úgy látszik, Adam Jacob a továbbiakban is Csornán lakott, mert egy 1757-ben kelt bírósági irat (9) szerint nevezett a sopronmegyei fõszolgabíró elõtt pert indít Nagy János farádi nemes ellen, akitõl gyapjút vett és arra 12 arany foglalót adott. Mivel az üzletkötés csak élõszóval történt a megyei törvényszék az alperesnek ítéli meg az esküt, ami ellen a felperes nem emel kifogást.
1769-bõl származik az a latin nyelvû dokumentum, amelyben Sopron vármegye július 3-án tartott közgyûlése a csornai zsidónak (név nem szerepel) azt a 78 forintját, amit hitelben Dugovits József vásárolt tõle különféle árukban, betáblázza, azaz "...qua occasione...intabulata quoque sunt...debita...denique haebrei Csornensis fl. 78 den. 29 5/6, quibus eidem antelatus dominus Josephus Dugovits pro diversi mercibus ab eodem erga creditum acceptis restantiarius mansit". (10)
Mindezek a dokumentumok egyben értékes adalékok is a zsidók számára nagyon nehéz körülményeket jelentõ korra, amelyben, egyrészt, minden tevékenységet csak külön engedélyekkel folytathattak, szabad költözködésük nem volt lehetséges, mindenkor az õket befogadó hatóságoktól, illetve a földesuraktól függött (Csorna esetében a premontrei préposttól, illetve Esterházy hercegtõl), akik megengedték ottani tartózkodásukat, és a különbözõ idõkben és helyekrõl (a városokból történt többszöri, és pl. az ausztriai országrészbõl 1671-ben) történt kiûzetésük utáni végleges letelepedésüket, és oltalmat, viszonylagos biztonságot nyújtottak a fõként Ausztriából és Morvaországból származó jövevényeknek, jól felhasználva õket saját gazdasági céljaik elérésére és segítésére. Ez a hozzáállás a fenti dokumentumok szerint lehetõvé tette a törvény elõtti bizonyos jogegyenlõségüket is, mert a nagybirtokos magyar arisztokráciának a legfõbb állami méltóságokat is betöltõ tagjai (az Esterházyak, Batthyányok, Zichyek, Pálffyak) befolyásukkal el tudták érni, hogy pl. az 1647 évi királyi dekrétum 9. fejezete 8. §-a értelmében "judaei ... Jurium Regni incapaces", azaz a zsidóságnak, mint jogtalan néposztálynak jusson valami oltalom. (11) E családok fõurai, esetünkben az Esterházyak, tették már a 16. és 17. században, majd a 18. században azután már szabályos szerzõdésekkel is lehetõvé, hogy Kismarton városban és sopron- és mosonmegyei birztokaik 7 községében (Köpcsény=Kittsee 1692, Nagymarton=Mattersburg 1694, Boldogasszony=Frauenkirchen 1714, Kabold=Kobersdorf 1718, Lajtaujfalu=Neufeld a.d. Leitha 1720, Németkeresztur=Deutschkreuz 1730 és Lakompak=Lackenbach, amelyek ma mind Burgenlandhoz tartoznak) lakhassanak, dolgozhassanak, hitközségük, templomuk, temetõjük és saját önkormányzatuk legyen. E községek zsidói oltalmukért és védelmükért uraiknak meghatározott évi összeget fizettek, az un. "Schutzgeld"-et, védelmi pénzt, de ezen felül is minden lehetõ módon igyekeztek magukat hasznossá tenni számukra a legkülönbözõbb szolgálatokkal. (12/a, 12/b) Az alábbiakban majd ismertetésre is kerülõ adóösszeírások szerint, ha eme hét községbõl a hercegség céljainak érdekében más falukba is kerültek, a zsidóösszeírásokban, mint "extranei", azaz más helyen tartózkodókként szerepeltek, de a hét község egyikéhez tartózóknak tekinttettek A csornai zsidók ennek megfelelõen fõként Németkeresztur, vagy Lakompak zsidó közösségéhez tartoztak, illetve innen kerültek ki.
Sopron vármegye 1725 évi összeírása összesen 398 zsidó családot említ, ebbõl Kapuvárott és Páliban volt egy-egy család, Kisfaludon kettõ. Csornán ezek szerint akkor éppen nem volt zsidó lakos, ugyanígy az 1735-ös összeírás szerint sem, amelyik összesen 429 családot sorol fel 1949 taggal. (13)
Természetesen a földesurának fizetett Schutzgeld nem az egyetlen adónem volt, amit a zsidóknak fizetni kellett., hanem fizetniök kellett a királyi kincstár számára a"taxa tolerantialis"-t, az un. türelmi adót (14, 15) és a "taxa accessorialis"-t, (16) az un. járulékos adót. Ezek közül a türelmi adót elõször 1698-ban vetette ki I. Lipót király, majd ezt Mária Terézia háborús költségei miatt valóban komolyan is vette és a kamara számára a zsidókra is kivetett, fentebb említett állami adó - és a megyéknek és földesuraknak fizetett adó, illetve régebben a néha rendszeresen, néha rendszertelenül kivetett porció, országgyûlési, sánc- és követi adó - mellett, illetve helyett rendszeressé tette és a kamara számára is számottevõ bevétellé tette. (Bár ez a magyar törvényekkel ellentétben, tulajdonképpen törvénytelenül, a magyar országgyûlés hozzájárulása nélkül történt). (15) Az ezzel kapcsolatosan és ennek behajtása érdekében felvett és a II. József korában indult és mind rendszeresebbé vált türelmi adó (ami késõbb, az akkor már megszégyenítõnek tartott eme elnevezés helyett kamerális taksa név alatt is szerepelt és valójában csak 1840-ben került megszüntetésre a magyar országgyûlés határozata alapján, és vált véglegessé V.Ferdinánd megerõsítésével 1846-ban) és kamarai adóösszeírások alapján lehet valóban követni a 18. század vége és a magyar reformkor csornai zsidó lakosságának a történetét, létszámát és az ezekben az összeírásokban és az egyéb állami és megyei népösszeírásokban már - II. József 1787-ben kiadott vezetéknév-felvételi rendelete szerint (16) csakis német vezetéknévvel (amit egyébként egyes magyar hatóságok nem mindenhol tartottak szigorúan be, ezért is láthatók a függelék 1. ábráján bemutatott adólistáján magyar vezetéknevek is) - szerepelt tagjait. (A késõbbi, már vezetéknévvel és a továbbiakban mindinkább a magyar lakosság által használt keresztnevekkel rendelkezõ zsidó lakosság tagjainak korábbi felmenõit egyébként igen nehéz, gyakorlatilag lehetetlen azonosítani, mivel az 1787 évi vezetéknév-felvételi kötelezettség elõtt fõképpen csak a születéskor kapott zsidó nevet és utána az apa zsidó nevét használták - lásd pl. majd az alábbiakban Csornára vonatkozóan elsõként említésre kerülõ Izrael Lázár esetét -, ahol az elõl álló név a fiú neve, az utána álló név az apa neve), és az összeírásokban is így voltak feltüntetve, és hivatalos állami, de zsidó egyházi anyakönyvezés sem volt.
A zsidóságnak állami és társadalmi szempontból addig teljesen alávetett helyzetét tulajdonképpen a felvilágosodás eszméjének térhódítása kezdte megváltoztatni. Az 1780-ban trónra lépett II. József már a következõ évben elrendelte (17, 18, 19), hogy a zsidóság "az ország nagyobb hasznára váljék, mint eddig volt korlátolt kereskedése és felvilágosodása miatt", a héber nyelvet csak istentiszteleteinél tartsa meg, egyébként az ország nyelvét használja, a zsidók állítsanak fel az ország nyelvén tanító iskolákat, minden nyilvános iskolát látogathassanak, foglalkozhassanak földmûveléssel, földbirtokot bérelhessenek, mindenfajta iparos szakmát ûzhessenek, gyáripart gyakorolhassanak, teljesítsenek katonai szolgálatot és igy "a szélesebb körû kereset és karjaik hasznosítása, a gyûlöletes korlátozó törvények és megvetést keltõ jelvények eltörlése elõ fogja segíteni a sajátos elõítéletek kiirtását, úgy, hogy az állam hasznos polgáraivá lesznek". Mindezek után a király 1783-ban kiadott rendelete (19) értelmében - akkor ugyan még a bányavárosok kivételével - lehetõvé vált a szabad költözködés, sõt az egyetemek látogatása is, és minden irányban lehetõvé vált közgazdasági tevékenységük is. (Mindez azonban még nem jelentette a teljes polgárjogot, erre csak az 1840-es országgyûlés bizonyos egyenjogúsító rendelkezései és a Szegedre menekült szabadságharcos magyar országgyûlés 1849. július 28-i ülésén - "köztapssal, lelkesedéssel és minden hozzászólás nélkül" elfogadott, de a világosi fegyverletétel következtében életbe lépni már nem tudott törvény adott lehetõséget, ami többek között kimondta, hogy "...a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett mózesvallású lakos, mindazon politikai és polgári jogokkal bír, amelyekkel annak bármely hitû lakosai birnak". (20) A jogegyenlõség teljes megadására valójában a kiegyezés után 1867-ben került sor az akkor már újra megalakult magyar országgyûlés által hozott un emancipációs törvénnyel, majd - teljes egyenjogúsításként - 1895-ben a bevett vallásfelekezetként is történõ elismeréssel).
A zsidó lakosság folyamatos csornai jelenléte tulajdonképpen a 18. sz. közepétõl, harmadik harmadától számítható és követhetõ hiteles dokumentumok alapján. Kövessük most már a megmaradt és az egyes levéltárakban fellelhetõ különbözõ összeírások felvételi éveinek sorrendjében az egyes türelmi adóösszeírások, megyei általános adóösszeírások és országos és megyei zsidóösszeírások és általános népösszeírások alapján Csorna mezõváros (majd jóval késõbb, a közigazgatási reform végrehajtásával és a mezõváros mint megnevezés megszûnésével nagyközséggé vált, illetve ma már megérdemelten újból város) zsidó lakosait és fellelhetõ és dokumentálható jellemzõ adataikat.
Az 1781/82 és 1782/83 évi megyei adóösszeírásban (21) a következõk szerepelnek: Oppidum Csorna, principis (azaz Esterházy hercegi községrész, un. hercegszer). Izrael Lázár, judaeus, foglalkozás: mercatura (kereskedés), 3. o., (ami azt jelentette, hogy jövedelme kevesebb volt, mint évi 500.- Ft) , létszám: 1 család, 1 szolgáló. Minden valószínûség szerint ez az elsõ, az 1787-es névfelvételi rendelet után Berger vezetéknevet kapott õs, amire a következõ családi generációkban adott nevek - Izrael és Lázár - is utalnak. (És akinek 7. generációs egyenesági, még szintén Csornán született leszármazottja ezen emlékezés összeállítója is, ami talán érthetõvé teszi, hogy kissé szubjektív legyen, és mint az egyik elsõ és a holocaustig folyamatosan Csornán élt és tevékenykedett zsidó család leszármazottja, részletesebben, fõként e család történetén keresztül foglalkozzon - legalábbis az 1840-es évekig terjedõen, saját családkutatási adataiból kiindulóan - az addig még csak két-három családot kitevõ csornai zsidóság eme idõszakra vonatkozó múltjával.)
Ugyanezen évek hercegszeri összeírásában szerepel még Csornán Gregor Bodánszky judaeus, mercatura, 3. o., és Samuel Leitersdorfer judaeus, mercatura, 3. o., a prépostszeri összeírásban pedig Ábrahám Salamon judaeus, mercatura, 3. o.
Az 1785-ös összeírás szerint az akkor 2917 fõ összlakosságú - ami akkor igen tetemes lakosságszám volt - Csorna mezõváros zsidó lakossága 27 fõ (22/a), illetve 29 fõ 4 háztartásban (22/b), amely szám nyilván a fenti családokból adódik ki.
Az 1784 és 1807 közötti adóösszeírások (23) közül csak a prépostszeri van meg, a hercegszeri hiányzik. A prépostszeri összeírásokban csakis Salamon Ábrahám judaeus szerepel (õ az az õs, aki 1787 után Gestetner nevet kapott, ami abból látszik, hogy az 1788/89-es összeírásban már mint Leopoldus Gestettner vid. Salamon szerepel, majd utóbb megint csak mint Salamon, majd 1798-tól már mint Levi Stettner. A Gestetner család is végig folyamatosan csornai volt (bár jelenleg, tudomásom szerint, egyetlen leszármazottjuk sem él Magyarországon).
Az 1792-98 közötti és 1799-es türelmi adóösszeirásban (24) Markus aus Tschorna, Fl. 15.-, és Marc Kohen aus Sorna, Fl. 26.- adat szerepel. (E két név a családunkban élt emlékek szerint Izrael Lázár fiának a neve, (tehát az 1787 elõtti névhasználattal Marcus Izrael). A család végig un. kohanita, férfi tagjai kohenek voltak, ezt a melléknevet visel(het)ték. (Ez egy speciálisan zsidó elnevezés, a Mózes testvére Áron törzsébõl való papi származékokat nevezték így, és mai szóhasználattal talán nemesi, illetve egyházi elõnévnek nevezhetjük, amennyiben ez a fogalom, vagy valami hasonló a zsidóságnál egyáltalán létezhetett.) És hogy ezek a Marcus nevek azonos személyt takarnak, azt - egyrészt - az 1799 és 1804 közötti másik, már sokkal gondosabban végzett és elõnyomtatott lapokon és a rovatokba kézírással beirt neveket és adatokat tartalmazó, évek szerinti türelmi adóösszeírások, - másrészt - az 1800-1801 évi országos zsidóösszeírásban és vagyonösszeírásban szereplõ vonatkozó adatok mutatják (függelék 1. ábra).
Az 1799 és 1804 közötti éves türelmi adóösszeirásokban (25) (lásd az 1801/2 évre és Németkereszturhoz tartozó "extranei"- kre vonatkozóan egy jellemzõ másolatot a függelék 1. ábráján) már végig a következõk - és Csornára vonatkozóan csak a következõk - szerepelnek: Marcus Berger , Csorna, Principis, (azaz az Esterházy hercegi uradalomhoz tartozó), és "extranei ad Communitatem Kereszturiensem adlecti", azaz a (német)kereszturi zsidó közösséghez tartozó; fizetett évenként 18,45, 24,27, 23,26, 26,19, és 49,45 forintot és 34,80 Ft. restanciát 1802 máj. 21-én befizetett. Ugyanezen éves összeírásokban szerepel még Levi Stettner, Csorna, prepositi (tehát a premontrei prépostsági uradalomhoz tartozó),aki szintén fizette a türelmi adót, és aki, úgy látszik, akkoriban kevésbé módosabb lehetett, mert kevesebbet fizetett, mint Marcus Berger.
Az 1799-1800-adik évi, zsidókra vonatkozó vagyonösszeírásban (26) ugyancsak szerepelnek ezek az adatok, de ebben már nem csak a családi és kereseti, illetve adóadatok, hanem a vagyonra (ház, szántóföld, rét, legelõ, kert) vonatkozóak is szerepelnek. Ebbõl az összeírásból az derül ki, hogy ekkor Marcus Berger 7,5 Ft. állami adót és a fentebb említett 18,45 Ft. türelmi adót fizetett, Levi Stettner pedig 8 Ft. körüli állami adót, és 19,50 Ft. türelmi adót fizetett, mindkettõnek 200. Ft. volt a kereskedésbõl származó évi jövedelme és ingatlan jellegû vagyona egyiküknek sem volt.
Az 1800-1801 évekre vonatkozó országos zsidóösszeírásban (27) is fel vannak tüntetve az adófizetési adatok mellett a családtagokra és a kereseti forrásokra vonatkozó adatok. Ebben szerepelnek a következõk:
Marcus Perger, Csorna, 1 családfõ, 1 feleség (uxor), 1 fiú (a filii rovatban), 2 lány (a filiae rovatban) , 1 cselédlány (ancilla). Kereset kereskedésbõl (a questu vel mercatura) Fl. 100.-, ezért fizetett adók (dicae) Fl. 5.-, bérbeadásból (ab arendis) származó jövedelem Fl. 260.-, ennek adója (dicae) Fl. 13.-, összes általános adók (summa universiatum dicarum) Fl. 18.- , a türelmi adópénztárhoz fizet (a quibus solvent ad cassam taxae tolerantialis) Fl. 34,80. (amit, mint fentebb láttuk 1802-ben fizetett be).
Ebben az összeírásban Csornán ugyancsak szerepel még Samuel Gestetner családja ugyanilyen jellegû adatokkal.
Megvannak az 1807 és 1828 közötti latin nyelven nyomott és rovatozott adóösszeirások (28), amelyekben azonban már magyarul is és magyar névírás szerinti sorrendben szerepelnek a nevek. Ennek megfelelõen ezekben a csornai zsidókra vonatkozóan a következõk vannak feltüntetve:
Berger Márton zsidó (ez az "epitheton ornans" e korban még és elõtte is mindig a név után volt írva és csak Hitlernek jutott eszébe ezt újból bevezetni 1933 után!). Az összeíró nyilvánvalóan a Marcust Mártonra magyarította. Ez a név szerepel 1820-ig, illetve ekkortól, halála valószínû évétõl kezdve, (mivel a további években az összeírásokban már csak a fia, Berger Lõrinc - kétszer Lázárnak írva, majd Lõrincre magyarítva - szerepel). Foglalkozás mindkettõ esetében mercatura, 3.o. , 1808-ban pl. volt 1 tehenük és fizetett 3.- Ft állami és 9,30 Ft. türelmi adót, 1817-ben pedig volt egy kétéves üszõje is és a 3.- Ft. állami adó mellett 19.50 Ft. türelmi adót, illetve 1822-ben Berger Lõrinc. 7.27 Ft. türelmi adót fizetett. (A fizetett összegek és jövedelmek követése és összehasonlítása, illetve belõlük életkörülmények megítélése nagyon nehéz, mivel a napóleoni háborúk eme éveiben, és tulajdonképpen utánuk is, az infláció és a birodalom pénzügyi helyzete elég változó és nehéz volt !).
Ezekben a Csornára vonatkozó összeírásokban szerepel végig még Salamon Stettner zsidó a fentieknek megfelelõ adatokkal és teljesen hasonló vagyoni helyzettel és adókkal, valamint egyszer, az 1823-24-es összeírásban Salamon Grosner zsidó neve is vagyoni és adóadatok nélkül. adókkal, valamint egyszer, az 1823-24-es összeírásban Salamon Grosner zsidó neve is vagyoni és adóadatok nélkül.
Jellemzésül ezekre az évekre (pl. 1828-ra vonatkozóan) álljon itt két népszámlálási adat: a lényegében két uradalom, a herceg Esterházy és a premontrei prépostság birtokolta Csorna mezõváros zsidó lakosságának 1828 évbeni létszáma 28 fõ (22), illetve egy másik összeírás szerint 24 fõ (29) (ami nyilván a Berger és Gestetner családból és házuk népébõl tevõdött össze), míg Farád nemesi községben lakó zsidóság létszáma ugyanezen évben 130 volt (22) (!) , illetve az olyan, (az akkor még alsó-rábaközinek nevezett csornai) járás központjához, Csornához képest sokkal kisebb községeiben, mint pl. Jobaházán 18, Magyarkereszturon 24, Potyondon 29, Rábaszentandráson 22, Szilban 17, Szilsárkányban 43, Vadosfán 115. illetve a kapuvári (akkor felsõ-rábaközi) járás Csornához közelebb esõ falvaiban, mint pl. Beledben 209 (!), Mihályiban 80, Kisfaludon 39, Cirákon 22 zsidó lakott. (22) Mindez arra utal, hogy a II. József-i könnyítések következményeként a korábban a letelepedésükre engedélyezett Esterházy hercegi 7 községbõl mind nagyobb számban kerültek el és kerestek és találtak megélhetést a zsidók elõször a kisebb falvakban, majd azután, késõbb, az 1860-as években meginduló és felgyorsuló vasútépítés, kereskedelmi, közlekedési, forgalmi és egyéb gazdasági elõnyök következtében fejlõdésnek induló nagyobb helységekben, mint pl. Csornán is, Kapuváron is, illetve a számukra is már teljesen szabaddá vált városokban. Minderre vonatkozóan a függelék 2. ábráján bemutatjuk Csorna zsidó lakosságának létszámát és növekedési ütemét 1785-tõl a végzetes 1944 évig, ezzel összehasonlításban pedig ugyanitt bemutatjuk Farád zsidó lakosságának az ezzel a folyamattal kapcsolatos változását: azaz, 1828-ban 130, 1880-ban 169, 1930-ban pedig már csak 34 zsidó lakos volt Farádon, (22) a többség már a századfordulóra Csornára, vagy máshova költözött.
Az 1818 évre vonatkozólag létezik az Esterházy hercegi levéltárnak egy levele, (30) amely szerint "Marcus und Lorenz Berger (Jude) waren Pächter von Handlungshäusern in Csorna", azaz illetõk - apa és fia - ekkor a hercegség boltbérlõi voltak.
A következõ adat az 1830-as zsidóösszeirásból (31) származik, ami azért is érdekes, mert egy olyan megjegyzést tartalmaz, ami arra mutat, hogy a kereseti viszonyok abban a korban sem voltak mindig olyan biztosak és tartósak. A Csornára vonatkozó összeírás szerint ugyanis Laurentz Berger családjában 1 családfõ, 1 feleség, 4 fiú és 5 leány volt és a megjegyzés: "penitus depauperatus. Contra judaeum hunc decurrit processus concursualis coram sede duali Kapuváriensis", azaz, nem egészen pontos fordításban, "teljesen elszegényedett. A zsidó ellen per folyik a kapuvári kétszemélyes bíróság elõtt" (nyilvánvalóan azért, mert valószínûleg nem tudott fizetni).
Az 1831-es, már magyar nyelven megejtett megyei zsidóösszeírásban (32) az elõzõ megjegyzésbeni dologra nincs utalás, a foglalkozások sincsenek feltüntetve, viszont ebben már szerepelnek a családtagok nevei és koruk is. Eszerint Perger Lõrintz hercegszeri családfõnek van 1 felesége Theresia (a késõbbi adatok szerint Hoffmann leánykori vezetéknevû), 3 fia, Mátyás 20 eszt., Márton 8 eszt. Márkus 6 eszt., és leányai, Eszter, Rosalia, Barbara, Marinka, Sára (a lányoknál nem találták fontosnak a kor feltüntetését !) és a családhoz tartozik 1 tanító, Ábrahám N., 20 eszt. Az itt újból szereplõ Márkus név ugyancsak valószínûsíti a nagyapa, Berger Márkus már említett, 1820-ban történt elhalálozását, mivel még élõ apáról és nagyapáról - éppen a korábbi, évezredes, csak az adott neveken alapuló zsidó névviselési rendszer miatt - nem neveztek el gyereket.
Ebben a Csorna mezõvárosra vonatkozó összeírásban ugyancsak szerepel még a Gestetner család is. Mások még mindig nem. Mindez arra utal, hogy a függelék szerinti népmozgalmi létszámokban (pl. 1818-ban 36, 1824-ben 40, stb.) valószínûleg mindegyik akkor ott tartózkodó zsidó szerepel, míg az adóösszeírásokban csak az a két fõ, a Berger és Gestetner családfõ, akik adófizetõk is voltak (mert az adóösszeírásokban Csornára vonatkozóan csak ez a két név szerepel).
Az 1839-es zsidóösszeírás szerint (33) nincs e két családon kívül más zsidó család Csornán. Az összeírás szerint a Gestetner családon kívül ebben az összeírásban szerepel Berger Lõrintz családja (a vezeték- és keresztnevek azért vannak szinte mindig kissé másképpen írva, mert azok az egyes összeírók helyesírási szokásai és tudása szerinti változékonysággal szerepelnek az egyes összeírásokban), amelyben van 1 családfõ, 1 feleség, 4 névvel feltüntetett fiú, Mátyás, Márton, Márkus, Móric, és már csak 2, névvel fel nem tüntetett leány, a többi 3 úgy látszik addigra már férjhez ment valahova máshová. A családfõ foglalkozása circumforaneus, ami vásározót jelent, a család évi jövedelme pedig 500.- Ft-nak volt írva.
Az 1840-es országgyûlés XXIX .tc.-e a zsidóságot az ország törvényes lakóinak ismerte el és tárgyalások indultak a türelmi adó, azaz az un. kamerális taksa megváltására (aminek Ferdinánd király általi szentesítésére azonban csak 1846-ban került sor). Az ország törvényes lakóinak történt elismerés után elõször az 1844-es zsidóösszeirás (34) adatai szerint jelentek meg hitelt érdemlõen már más családok is a csornai zsidóság körében. Az ezévi összeírás szerint Berger Lõrintz 6 tagú családja állt 1 családfõbõl, feleségébõl, 2 fiából és 2 lányából (nevek a családfõén kívül nincsenek megadva), foglalkozása kiskereskedõ, évi jövedelme 200.- Ft. A Berger családon kívül az összeírásban szereplõ csornai zsidó családfõk: Gestetner Samu (13 fõ), Krausz Lipót (5 fõ), Strasser Vilmos (8 fõ). Csorna zsidó lakosság ekkor 32 fõ.
Az 1845-ös összeírásban (35) a Berger családból a hercegszeren családfõként már Berger Theresia van feltüntetve, ami arra utal, hogy Berger Lõrinc 1844-ben meghalt (ezt mutatja nevezettnek a farádi zsidó temetõben ma is épségben meglévõ héber nyelvû sírkövének felirata is). Hadd emlékeztessek ezzel kapcsolatban itt arra, hogy Csornán akkor még nem volt zsidó temetõ, csak Farádon, ahol a zsidó lakosság és ennek megfelelõen a hitközség létszáma is még jóval nagyobb volt, mint Csornán, ezért is tudtak ott már korábban temetõt nyitni és fenntartani. Csornán csak az 1870-es évek legvégén nyílt meg a temetõ). Az összeírásban a családfõ anya mellett szerepel még 3 fiú (úgy látszik, hogy 1 újból visszakerült) és már csak 1 leány, illetve 1 keresztény szolgáló. A foglalkozás a "kalmárok, vagy kereskedõk" felirat "kisebbek" rovatában szereplõ jelzés szerinti, 500.- Ft. évi jövedelemmel. A Berger, Krausz és Strasser családon kívül a hercegszeri összeírásban már szerepel Grüngold Lipót, Lichtschein Samu, Wittmann Miklós és Blum Ábrahám családja is, míg a prépostszeri összeírásban szintén szerepel, mint eddig is, Gestetner Samu családja.
Ezektõl az évektõl kezdve a - minden valószínûség szerint a szabadabb mozgás lehetõségei és a szabadabb gazdasági körülmények és viszonyok, majd késõbb a meginduló vasútépítések, illetve ezzel kapcsolatban Csorna közlekedési központtá fejlõdésével létrejött jobb kereskedelmi lehetõségek következményeként - a lakosságszám általános növekedése mellett (Csorna összlakossági adatai: 1785: 2917 (22/a), 1828: 3704 (22/a), 1836: 4203 (29), 1870: 4464 (29), 1873: 4853 (36), 1880: 5549 (22/a) a csornai zsidóság létszáma is rohamosan nõni kezd (lásd a függelékbeni adatokat), olyannyira, hogy a továbbiakban e tanulmány keretei között már nincs is mód az egyes családok történeti adatainak külön ismertetésére, csak az általános érdeklõdésre tartó jellemzõ adatok és történések ismertetésére kerülhet sor.
Az 1850-es Bach-korszakbeli elsõ népszámláláskor kiderült, hogy a zsidókról addig vagy egyáltalán nem vezettek születési, házassági és halálozási anyakönyveket, vagy nem kielégítõ módon. (37) Ezért elrendelték, hogy a rabbik, vagy helyetteseik az elõírásos anyakönyveket vezessék. Ennek megfelelõen indult meg 1850-ben a csornai zsidó anyakönyvezés. (38) Álljon itt néhány, legtöbbjét tekintve szinte egészen a vészkorszakig Csornán fennmaradt és tisztes csornai polgárrá vált család újszülöttjeinek neve az elsõ évek születési anyakönyveibõl: 1850: Lichtschein, 1851: Kaufmann, Berger, Blum, Gestetner, Singer, Freisler, 1852: Hirsch, Rehberger, Neumann, Weiss, Lichtenstern, Wittmann, Bermann, 1853: Stern, Krausz,, Klein, Strasser, 1854: Kohn, Gold, Löwinger, 1855, Spielmann, Weissmandl, Benedikt, Goldberger, 1856: Heller, Hoffmann, Deutsch, stb. Érdemes itt megemlíteni egy, talán leghíresebbé, igazában világhíressé vált nevet, az 1852-ben született Gestetner Dávidét, aki nem más, mint az iratsokszorosítás elsõ és sokáig egyedüli stencilezési módszerének - fiatal korától Amerikában és Londonban élt és mûködött - feltalálója, a sokszorosító berendezések gyártásával és fejlesztésével foglalkozó és Angliában ma is mûködõ Gestetner Holding Inc. alapítója, akinek leszármazottai ma is élnek Angliában és a farádi temetõ teljesen rendbehozott Gestetner sírköveinek tanúsága szerint ma sem felejtették el csornai származásukat.
A zsidó lakosság létszámának növekedésével 1853-ban létrejött a csornai zsidó hitközség (39), aminek elsõ elnöke - a család csornai mûködését Gyöngyösy Pál premontrei prépost által 1845-ben oklevéllel is elismert - Gestetner Sámuel lett (40) és már megalakulása évében rabbit is választottak (néhány név ezek közül: az elsõ volt az országosan is ismert Freuder Náthán, majd mások után késõbb hosszú ideig Kohn Farkas, akinek címe kerületi rabbi volt, mivel a hitközség zsidó anyakönyvi kerületéhez tartoztak a csornai járás községeiben élõ zsidó lakosok (41)). 1853-ban imaház, majd 1854-ben templom is épült a hívek számára. Ugyanezen évben, amikor mintegy 160-an voltak, már elemi iskolát is nyitottak (majd, mintegy 10 évvel késõbb kéttantermes, kéttanerõs, félig osztatlanként mûködõ újat is építettek), ahol elejétõl fogva magyar nyelven folyt az oktatás (Ne felejtsük el, 1854-ben még Bach korszak volt Magyarországon!). Ez az iskola egészen 1944-ig fennmaradt, évenként átlagosan 80-125 fõ körüli (az utolsó, 1943/44-es tanévben 84 fõ) tanulólétszámmal. Érdemes megemlíteni néhány, hosszabban mûködött érdemes tanító és iskolaszéki elnök nevét: Sasvári Béla, Krausz Ármin, Goldhammer Samu, Molnár Ignác, Sichermann Miksa, illetve dr. Spatz Adolf. 1884-ben sor került a templom megnagyobbítására, (ami azután az 1980-as években, a hívek sajnálatosan teljes hiányában, eladásra és lebontásra került és emlékét a helyén épült házon elhelyezett és függelékben látható kis márványtábla õrzi). Hamarosan megalakultak a zsidóság közösségi intézményei, egyesületei, mint az egyik legfontosabb, a Temetkezési Egylet (az un. Szentegylet = Chevra Kadisa),ami azután 1885-ben megnyitotta a ma is fennálló zsidótemetõt, az Izraelita Nõegylet, a rászorulók segélyezésével foglalkozó Izraelita Filléregylet, 5-6000 kötetes könyvtár létesült, stb. Berényi Pál könyvében (42) e korról többek között a következõket írja: " A zsidók könnyen és gyorsan, mert szívesen tanulják a magyar nyelvet, a hol csak módjukban van magyarokkal érintkezni. Még azok is, a kik az orthodox községekhez tartoznak, szívesen csatlakoznak a magyar nyelvûekhez. A csornai orthodoxok, a kik még néhány év elõtt zugiskolát (!) tartottak fenn, a legelsõ felszólításra abbahagyták széthúzó törekvéseiket és nyilvánossá, modernné és magyarrá tették iskoláikat".
A zsidó vallási és kulturális élet helyszíne az Eötvös utca és a József tér (ma Mártírok tere) sarkán lévõ függelék 3. ábráján látható, ma már épületekkel teljesen beépített un. "templomudvar" volt. Itt állott a templom - aminek már az 50-es évekbeni eléggé romos állapotát mutatja be a függelék 4. ábrája és minden egyéb intézményi helység - iskola, rabbilakás, vágóhelység, stb. A templomudvar helyén ma álló ház sarkán van kihelyezve a függelék 5. ábráján látható és a csornai zsidóság sorsára utaló emléktábla.
A zsidó polgárság aktívan részt vett Csorna gazdasági, pénzügyi, ipari és kereskedelmi életében, az egész nagyközség fejlõdésében és elõrehaladásában.. Munkálkodtak mind a nagyközség, mind pedig a megye képviselõtestületében, a községi ipartestületben és kereskedõk egyesületében (alapítási év 1894) (40), a kapuvári székhelyû Sopronmegyei Takarékpénztár és a csornai székhelyû Rábaközi Takarékpénztár igazgatóságában és felügyelõ bizottságában (egészen az un. zsidótörvényekig, amikor már innen is törvényileg kizárásra ítéltettek). Az 1929-1931-es adatok szerint ebben az idõben a zsidóság önálló foglalkozást ûzõ tagjainak foglalkozási megoszlása a következõ volt: orvos 2, állatorvos 1, ügyvéd 2, földbérlõ 4, földtulajdonos 1, malomtulajdonos 1, téglagyáros 2, állatkereskedõ 7, borkereskedõ 2, bõrkereskedõ 3, cipõkereskedõ 1, cukorkakereskedõ 1, ecetgyártó 2, edény- és üvegkereskedõ 2, fakereskedõ 3, fûszerkereskedõ 3, gabonakereskedõ 4, gépkereskedõ 1, kávéház és étteremtulajdonos 1, kereskedelmi ügynökök 10, kézimunka-kereskedõ 1, könyv- és papírkereskedõ 1, piaci árus 3, ponyva- és zsákkölcsönzõ 2, rõfös- és rövidáru- és divatáru-kereskedõ 20, szeszkereskedõ 1, szénakereskedõ 2, tojás- és baromfikereskedõ 2, tüzelõanyag-kereskedõ 2, vegyeskereskedõ 16; az iparosok közül: bádogos 3, borbély 1, cipész 11, cipõfelsõrész-készítõ 2, fényképész 1, fuvarozó 3, kefekötõ 1, kötödés 1, mészáros és hentes 3, nõi kalapkészítõ 1, órás és ékszerész 3, pipaszárgyártó 1, pék 3, férfi- és nõiszabó 9, üveges 1, villanyszerelõ 2, magánzó 11. A többi, nem önálló egzisztencia kereskedelmi és egyéb alkalmazott, háztartásbeli, eltartott és sok, nagyon szegény, a jótékonysági egyesületek által segélyezett alkalmi foglalkozású volt, miközben a hitközség lélekszáma (1929-ban) 910, a családok száma 197, az adófizetõk száma 171 volt. (43)
A csornai zsidóság - teljesítve a jogegyenlõségbõl fakadó minden kötelezettségét - az elsõ világháborúból is jócskán kivette részét. A zsidó férfilakosság 72 tagja szolgált katonaként a hadseregben (44) (közülük 14 tiszti, illetve tisztjelölti rendfokozattal) és a temetõben lévõ márvány emléktábla tanúsága szerint (lásd a függelék 6. ábráját)) ezek közül 17-en haltak hõsi halált (közülük 2 volt tiszt és 1 hadapród õrmester), illetve a 18-adikat, Glaser Ferenc tart. századost Szamuely csapata végezte ki 1919-ben a tanácsköztársaság ellen fellépett csornai ellenforradalom (amelynek szintén volt nem is egy zsidó résztvevõje és Szamuely által börtönbüntetésre is ítélt szenvedõ alanya) leverése után a csornai fõtéren.
A csornai zsidóság életében a trianoni békeszerzõdés ugyanúgy megállította a fejlõdést, mint ahogy az az egész országban is történt. Hozzájuk is érkeztek menekültek, az elszakított területekrõl itt menedéket találók és remélõk. A zsidóság ellen a tanácsköztársaság után növekedni kezdtek az ellenérzések és megszülettek bizonyos korlátozó rendelkezések is (pl. az 1920-ban bevezetett un. numerus clausus törvény, ami az egyetemekre, illetve bizonyos értelmiségi pályákra való bekerülést csak a lakossági arányszámuknak megfelelõ mértékben tette lehetõvé). Ezeknek hatásai késõbb ugyan csökkenni látszottak, ám az 1929-ben kezdõdött nagy gazdasági világválság és fõként a Hitler uralomra kerülésével kapcsolatos németországi események következtében a 30-as években eleinte lassabban, de folyamatosan változó közhangulat és a nyomukban járó, a nácizmustól gerjesztett, mindinkább további elszigetelést kívánó követelések 1938-tól kezdõdõen sajnálatosan meghozták gyümölcsüket, a zsidók állampolgári egyenlõségének elõbb (az 1938. évi un. I. zsidótörvénnyel) a korlátozását, az 1939. évi II. zsidótörvénnyel a nagyon is jelentõs korlátozását, gyakorlatilag a teljes elszegényítést és társadalmi deklasszálást, míg a már teljesen a német faji törvények alapján hozott 1941. évi III. zsidótörvény gyakorlatilag megvalósította a teljes jogfosztottságot és a magyar nemzettõl való teljes disszimilálást. Ezután zsidók katonai szolgálatot a honvédségben nem teljesíthettek, (de nemcsak azok nem, akik zsidó vallásúak voltak, hanem azok sem, akik már régen megkeresztelkedtek de akár egyetlen nagyszülõjük is zsidónak született), mindenféle katonai rangjuktól megfosztották õket, (hogy kissé személyesebb is legyek, ez fájt az édesapámnak talán a legjobban, aki az elsõ világháborúból 33 havi frontszolgálat után többszörösen kitüntetett fõhadnagyként került haza és szerelt le, és akinek a tiszti rangját még Ferenc József és Károly király adta és az akkorra már teljesen jobbra sodródott kormányzat vette el), csak munkaszolgálatosként szolgálhattak (katonasapkában, de egyenruha nélkül, saját ruházatukban !), állami, városi és önkormányzati köztisztviselõk és ilyen vállalatok alkalmazottai nem lehettek (akik még néhányan voltak, azokat is el kellett bocsátani), közgazdasági, kulturális, a nyomtatott sajtóval kapcsolatos pályákon semmiféle vezetõi tisztséget nem tölthettek be, ezekrõl a helyekrõl is teljesen kiszorításra kerültek, stb., stb., stb. De nem érdemes ezt a sort tovább folytatni, sajnos mindezek a törvények Csornára is nyilván vonatkoztak, az eredmény itt is láthatóvá és érezhetõvé vált.
És ezután, 1944. március 19-e, a németek bejövetele és az általuk kikényszerített új kormány rendelkezései után következett a 18. századig fennállt viszonyokhoz képestinél is nagyobb jogfosztás és vagyonelkobzás, ami már a fizikai létüket is közvetlenül fenyegette (mert a megelõzõ addigi mintegy kétezer évben a legmegátalkodottak sem gondoltak a teljes fizikai megsemmisítésre), és megvalósulni látszott a németek által vezényelt és - sajnos magyar csendõri segédlettel megvalósított és majdnem teljesen sikerrel is járt - fizikai megsemmisítés. Az akkor Csornán tartózkodó, és a már korábban (a közben még a csornai járás községeibõl is ide behozottakkal együtt) a kijelölt gettóba összezsúfolt zsidó és zsidónak számító keresztény vallású lakosságot 1944. június 21-én, személyenként az engedélyezett 20 kg-os csomagot víve magukkal, a Fõ téren gyûjtötték össze, innen õket délután gyalogmenetben a csendõrök az állomásra kisérték. (Hogy ezt a lakosság, hogy ítélte meg, arra jellemzõ, hogy a visszatértek elbeszélései szerint (45) az állomásra vezetõ útvonalon egyetlen ember nem volt látható, egyes helyeken a boltok rolói is le voltak húzva, gyakorlatilag - a Fõ tér egy erkélyén nevetgélve tanyázó és örvendezõ néhány, már korábban is ismert szélsõjobboldali beállítottságú személyen kívül - senki nem óhajtotta látni a szomorú, meggyalázott menetet). Az állomáson azután 75-75 személyt egy-egy tehervagonba raktak és a csornai járásból behozottakkal együtt mintegy 750 embert Sárvárra (~ 400) és Sopronba (~ 350) szállították, az utóbbi helyen mindnyájukat egy kollégiumnak épülõ, még nem is teljesen kész, padló és ablak nélküli épületbe szállásolták el (ahol az egyik, régen megkeresztelkedett családanya fiával együtt mindjárt öngyilkos is lett). Sopronból 1944 július 2.-án indult el a deportálóvonat Auschwitzba a már említett vagonlétszámokkal, ahova 3 éjszakai út után július 5-én érkeztek meg. Innen tovább sorsuk már sok-sok leírásból általánosan ismert: munkaképesekre és munkaképtelenekre történõ szelektálás (az utóbbiak, gyerekek és öregek sorsa gyakorlatilag még aznap, vagy másnap megpecsételõdött) (45), mindenüktõl történt teljes megfosztás, majd az egyelõre életre ítéltek valamelyik más táborban, vagy ahhoz közeli gyárban végzendõ kényszermunkára küldése, stb.
Érdemes azt is megemlíteni, hogy még a Sopronba, illetve Sárvárra történt elszállítás elõtt volt két sikeres mentési akció is, amennyiben a Weiner családnak Dreisziger Kálmán segítségével (48) sikerült Budapestre jutniok (amiért D.K.-t utána felelõsségre is vonták) és Keszler Hermann (akit az 1941-ben kezdõdött háború megindulásakor, mint gépkocsivezetõt behívtak és közben a hadszíntéren elesett) feleségét és 7 éves kislányát (49) is elrejtették a deportálás elõl és túl is élték a korszakot. Egyébként nagyon is érdekes tény - és ez az egész magyarországi zsidóságra jellemzõ volt - gyakorlatilag alig voltak mentési kísérletek, sõt, igények is alig, az emberek egyszerûen nem tudták elképzelni, hogy Magyarországon bekövetkezhet az, ami bekövetkezett.
Csorna teljes zsidó lakosságának létszáma a németek bejövetele után elrendelt és 1944 áprilisában történt összeírás (46) (amelyben az akkor munkaszolgálatot teljesítõk is benne foglaltattak) tanúsága szerint zsidó vallású személy 787, valamely keresztény vallást követõ, de zsidónak számító személy pedig 13 volt (akiket persze - egyetlen kivétellel, mert a férje nem zsidónak számító keresztény volt, - szintén Auschwitzba deportáltak!). Az 1945-ben készített összeállítás szerint (amikor már biztosnak látszott, hogy aki addig nem tért vissza és nem is adott életjelt magáról, vagy eleve már Auschwitzban, vagy valahol Németországban, vagy a Magyarország számára az 1941 júliusában kezdõdött háború színhelyein munkaszolgálatosként elpusztult) a csornai zsidóság veszteséglistája (47): a 787-bõl 634 zsidó vallású (80,76 %) és a 13-ból 9 keresztény vallású, korábban kikeresztelkedett (69,23 %) áldozat. És, hogy eme emlékezés összeállítója itt is lehessen kissé szubjektív: közvetlen családjából (ide értendõk saját családtagjai, szüleinek akkor még élt felmenõi és testvéreinek családjai) 1944-ben Csornán élt 21 tagja közül 1944/45 eseményei következtében 16 (közte édesapja és testvérhúga) soha nem tért vissza!
A deportálásokat és a munkaszolgálatot átvészelt és visszatért zsidó lakosság további sorsa és számadatai a függelékben lévõ táblázatból kikövetkeztethetõ. A bekövetkezõ politikai változások, az 1956-os forradalom és az utána következõ néhány
év eseményei folyamatossá tették az el- és kivándorlást, fõképpen az idõközben megalakult Izrael Állam és az Amerikai Egyesült Államok lettek a migráció fõbb állomásai, ahol a visszatért fiatalabb korosztályok megteremtették új életük lehetõségeit és megvalósulását. És hogy akik Csornán születtek és éltek nem felejtették el eredeti hazájukat, gyerekkori emlékeiket, õket segítõ barátaikat, arra jó példa, hogy szinte mindegyikük nem is egyszer volt már itthon látogatóban, ( sõt olyan is volt, aki Csornán véve házat, váltakozva, itt is és új hazájában is élte idõskori életét.)
A majd 350 éves, de 200 évre visszamenõen - mint talán láttatnom sikerült - biztosan folyamatos csornai zsidó jelenlét, a bekövetkezõ folyamatos fejlõdéssel, majd ugyan némi stagnálással együttjáró, de mégis tisztességes, munkás, a zsidó lakosságnak egész Csorna népe hasznára és fejlõdésére is szolgált meghatározó emberi tevékenysége, illetve majd ennek a XX. század közepén történt végleges megszakadása epilógusaként álljon itt az a néhány sor, amit az 1945 végén készített és nemrég fellelt eredeti példány alapján általam végsõ formában összeállított veszteséglista (47) utószavaiként leírtam: "felejteni nem szabad, emlékezni kell, megbocsátani az oktalan gyûlölet okozta veszteséget és fájdalmat nehéz! Talán egyszer mindezt "békévé oldja az emlékezés". Legyen a fentebb említett két névsor (46, 47), illetve közülük is a veszteséget mutató második felsorolás, örök mementó az õ általuk már soha megismerni nem engedett, remélhetõen jobb utókor minden tisztességes emberének!"
És talán utóiratként: nem történész vagyok, pragmatikus gondolkodású vegyész voltam aktív idõmben, ilyen történeti jellegû kutatásokkal soha nem foglalkoztam, (bár a csornai zsidó jelenlét bemutatásának igazolására szolgáló forrásokra történt utalásokat ugyanolyan gondossággal végeztem, mint ahogy azt tudományos közleményeim esetén a kémia területén megszoktam), a legújabb idõk bizonyos elgondolkoztató fejleményei indították el bennem a folyamatot! Ezzel az egész, a családommal és Csorna zsidóságával kapcsolatos történetkutatással ugyanis az volt a célom, hogy utódaim (és megmaradt csornai felebarátaim) ne feledkezzenek meg arról és tudatosítsák magukban azt, hogy honnan és mikor jöttek, és legyenek tisztában azzal a dokumentáltan felderített majd 250 év alatt történtekkel és csornai jelenlétükkel, hogy bizonyíthassák bárkinek - tisztességes embereknek és a rosszakaratúaknak is (bár azok aligha gyõzhetõk meg) - hogy õk is és minden felmenõjük, mint minden más emberé is, e földön született és dolgozott, alkotott, élt és meghalt, örült és szenvedett, ha kellett részt vett a háborúkban (a legutóbbiban is, mert a 2. magyar hadsereg keretében és vele együtt mintegy 25 000 munkaszolgálatos is elpusztult! (50)), mert nekik is ez volt és a ma itt élõknek is ez a hazájuk, és a többiekhez hasonlóan, - és ha engedték, velük együtt mindig is - "megcselekedték azt, mit megkövetelt a haza".


Felhasznált források


1 Szerk.: Scheiber S.: Magyar Zsidó Oklevéltár, A Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) kiadása. V/l k. 426. o. Országos Levéltár Batthyány levéltára, Missiles
2 U. o. VI. k. (1961) 546. o. 1732-1734 Diarium Iudicarium, 51. lap
3 U. o. 549. o. 1733 évi tanácsjegyzõkönyv, 426-433. o.
4 U. o. 551-554. o. 1733 évi tanácsjegyzõkönyv 438-449. o.
5 U. o. 557-558. o. 1734 évi tanácsjegyzõkönyv, 15-19. o.
6 U. o. 561. o. 1734 évi tanácsjegyzõkönyv, 37-40. o.
7. U. o. XII. k. (1969) 337-338. o. Sopronmegyei Levéltár, 1742 évi közgyûlési iratok
8. U. o. 413. o.
9. U. o. XIV. k. (1971) 198-199. o. Sopronmegyei levéltár, Acta Iuridica Haebrei, Tom. 4.25.1
10. U. o. 522. o. Sopronmegyei levéltár, 1768-69 évi közgyûlési jegyzõkönyvek. 1445-1582 o.
11. U. o. VII. k. 8. o. (1963)
12/a. U. o. 9. o.
12/ b. R. Widder: Die Esterházysche "Siebengemeinde". Der Katalog der Ausstellung in dem Esterházy Schloss, Eisenstadt. p. 156-171. o. (1995)
13. Magyar Zsidó Oklevéltár VII. k. (1962) 10. o.
14. Felhõ I., Vörös A.: A helytartótanácsi levéltár. Akadémiai Kiadó (1961), p. 92.
15. Magyar Zsidó Lexikon, (1929), 982. o.
16. Felhõ I., Vörös A.: A helytartótanácsi levéltár. Akadémiai kiadó (1961), p.184.18.
17. U. o. 183. o.
18. Haraszti Gy.: Magyar Zsidó Levéltári Repertórium, I. MTA Judaisztikai Kutatócsoport (1993), 82. o.
19. Szerk.: Ujvári P.: Magyar Zsidó Lexikon, (1929), 212. o.
20. U. o. 911. o.
21. Sopron vármegyei adóösszeírások, Magyar Országos Levéltár, Mikrofilm: No. 40357
22/a. Thirring G.: Sopron vármegye községeinek népesedési fejlõdése az utolsó 150 év alatt. Soproni Szemle, II. évf. 4. sz. (1938) 8. és 9. o.
22/b Magyarország történeti helységnévtára, 1773-1808. Sopron megye. Bp. 1990. A KSH Dok. Központ kiadása. Sorsz. 336
23. Magyar Országos Levéltár, Mikrofilm: No. 40358, 40360-40369.
24. U. o. Mikrofilm: No. 40348 (A Soproni Levéltár anyaga)
25. Sopronmegyei Levéltár: Conscriptio Facultatum Judaeorum....pro Anno Militari 1801/2 (rajta ceruzás megjegyzés: Ö. 134)
26. Magyar Országos Levéltár
27. U. o. 3
28. U. o. Mikrofilm: No. 40369-40373.
29. A népmozgalom fõbb adatai községenként 1828-1900 között. Statisztikai adatok a Gyõri Levéltárban (Kovács Károly úr kigyûjtése)
30. Az Esterházy hercegi levéltár (Eisenstadt) levele a szerzõ személyes tulajdonában.
31. Magyar Országos Levéltár, Conscriptiones Judaeorum
32. Sopronmegyei Levéltár, 5-6/4-III. "Conscriptiones Judaeorum"
33. Magyar Országos Levéltár
34. U. o. 1844. évi Zsidósági 1. kútfõ,38.tétel
35. U. o. 1845 évi. Zsidósági 1. kútfõ, 17. tétel
36. Magyar Korona Országainak Helységnévtára. Az Országos Magyar Királyi Statistikai Hivatal kiadása. 1873. II. betûrendes rész. 243. o.
37. Haraszti Gy.: Magyar Zsidó Levéltári Repertórium, I. MTA Judaisztikai Kutatócsoport. (1993) 104. o.
38. Anyakönyvek. Magyar Országos Levéltár, Mikrofilm: No. A3515
39. Magyar Zsidó Lexikon, (1929) 184.o.
40. A Csornai Múzeum adatai
41. Schweitzer J., Frojimovics K.: Magyarországi Zsidó Hitközségek, 1944 április. I. rész. Adattár. MTA Judaisztikai Kutatócsoport (1994), 840. o.
42. Berényi P.: Sopron megye. Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Bp. 1895, 24. o.
43. Sopron sz.kir.város és Sopron vármegye általános címtára és útmutatója. 1929-31. Székely és Tsa. könyvnyomda kiadása, Sopron
44. Szerk.: Ujvári P.: Magyar Zsidó Lexikon (1929). 185. o.
45. A történteket megéltek és még élõk személyes elbeszélései
46. Holocaust Füzetek, VIII. évf. 13. kötet. Magyar Auschwitz Alapítvány. Holocaust Dokumentációs Központ kiadása. Budapest. (1999). 157-175. old.
47. U. o. 176-184.old.
48. Szita Sz.: Embermentés Sopron megyében. Soproni Szemle 32. (1981) 394. o.
49. Nevezett személyes elbeszélése.
50. Stark T.: A zsidóság a vészkorszakban és a felszabadulás után. 1939-1955. Bp. 1995. 19. o.


Függelék

1. ábra Részlet Sopron vármegye 1801/02 évi türelmi adóösszeírásából


2. ábra

A csornai zsidóság létszámadatai 1785 és 2000 között

Év
Év
Év
Év
1782 (2)
29
1838
25
1878
473
1928
1058
1812 (2)
25
1839
23
1879
487
1929
910 (4)
1813 (2)
27
1840
29
1880
488
1930
795 (1)
1816
29
1841
33
1880
512 (1)
1931
799
1817
32
1846 körül
30 (3)
1881
498
1936
795
1818
36
1851
85
1882
497
1940
795
1819
32
1852
152
1883
501
1941
717 (1)
1821
37
1855
176
1884
479
1943
750
1822
40
1857
181
1886
489
1944
787 (5)
1823
40
1859
289
1888
731
1947
97
1824
40
1861
305
1890
945 (?)
1993
5
1826
24
1865
367
1890
665 (2)
1995
4
1827
25
1867
358
1892
662
1996
3
1828
24
1868
377
1894
689
1997
2
1828
28 (1)
1869
382
1896
712
1998
2
1829
24
1870
350 (2)
1897
715
1999
2
1830
24
1871
374
1901
788
2000
2
1831
26
1872
374
1903
795
1833
27
1873
385
1910
873
1834
27
1874
387
1910
748 (1)
1836
26
1875
392
1913
895
1836
43 (2)
1876
404
1918
888
1837
26
1877
465
1920
836

Megjegyzés: A jelzés nélküli létszámadatok Kovács Károly úr által a gyõri levéltárból történt kigyûjtésbõl származnak. Az (1) jelzés Thirring G. adatai, a (2) jelzés szerinti adatok származási helye: Magyarország történeti helységnévtára. Sopron megye. Bp. 1990. A (3) jelzés Fényes E. Magyarország geographiai szótára c., 1851. évben kiadott könyvének 236. oldalán található, Csornára vonatkozó adattára, a (4) jelzés a Magyar Zsidó lexikon adataira, az (5) jelzés pedig a Holocaust Füzetek 1999. évi 13. számában megjelent 1944. évi összeírás adataira vonatkozik.

3. ábra

A csornai zsidóság I. világháborús hõsi halottainak emléktáblája a csornai zsidó temetõ ravatalozójában


4. ábra

A - ma már eltûnt és másképpen beépített - zsidó hitközségi terület (a XIX. század közepétõl a XX. század 40-es éveiig).

1: rabbilakás, 2: templom, 3: iskola, 4: lakás és metszõi mûhely (baromfivágóhíd), 5: közösségi terem, 6: imaterem, 7: rituális fürdõ, 8: udvar


5. ábra

A volt templom képe


6. ábra

A templomudvar helyén épült házon elhelyezett emléktábla