Pájer Imre:
Fejezetek a rábaközi árvízvédelem múltjából


Vízrajzi szempontból a Rábaköz legjelentõsebb folyója a tájat keletrõl és délrõl határoló "Öreg"-Rába. A másik természetes vize a Répce, amely a tájegy-ség nyugati határa. Jelentõs még a Rábából Nicknél kilépõ Kis-Rába. A Répce és a Kis-Rába a Hanságban egyesül, s az egyesüléstõl Rábca néven folytatja útját, s egyben a Rábaköz északi határát képezi. A Rábasziget - gyakran nevezték így a tájat a XVI. században - belsõ része sem szûkölködik vizekben. A Rába egykori fattyúágai behálózzák a Rábaközt. Ilyen például a Mák-ér, Sárdos-ér, Keszeg-ér, Linkó-ér. Az utóbbiak Csorna alatt Malom-érré egyesültek.

A Rábaköz vízrajzi térképe

A Rábaközben élõ ember állandó küzdelmet folytatott az áradó folyókkal. A Rábán tél végén, illetve tavasszal gyakoriak az árvizek. Az Alsó-rábaközi Rábabizottság (1) iratanyagában beszámolókat találhatunk a községek keserves sorsáról. Álljon itt elõttünk Árpás község elöljáróinak 1880 és 1883-ból származó levele:
"Az árvízrõl Árpásról a következõt kell: hogy jelentsük. Az áradás elsõ alkalommal megjött martius 1sõ napján oly tömegben: hogy az árpási határba rohant vízmennyiség, melly a gyarló állapotban levõ megyei eszterók - töltések - következménye volt... Árpás községet nem csak, de ennek határát is végképp tönkretette. A fönt jelzett árvíz okozta károkhoz járul még: hogy az országút, és megyei hidak járatlanná lettek, illetõleg elpusztultak és jelen alulirt napig is ázsiai hanyagsággal türetik, hogy a közlekedés fönnakadt... az eszterók sem javíttattak ki jelen napig sem, holott sürgetve ez elégszer volt, de felelet nélkül a kérelmezõk elutasíttattak. Ismét történt: hogy majus 12 napján megjött ismét az árvíz, és nem talált eszterót: minden oka lõn: hogy egész Árpás községet és határát elpusztította, a vetések, kapások és legelõk megsemmisültek - szóval az egész község koldusbotra jutott. Május 21én újra elöntötte az egész árpási határt az árvíz és a lakosság földön futóvá lett."(2)
"... községünkben folyó hó 6án este 7 órától, éjfél után 2 óráig, annyira fel áradt a víz, hogy községünk nagyobb részben víz alatt áll, szobák, istállók és pajták egy aránt, s oly nagy rémülést okozott a községben, hogy azt sem tudta az ember merre meneküljön, egész reggelig tartott ezen rémülés, mivel a beállott fagy miatt sem erre, sem arra nem lehetett menni, a víz még idáig azaz déli 12 óráig folytonossan árad."(3)
A lakosság megpróbált védekezni a vizek ilyen romboló hatása ellen. A védelem fõ eszköze a gátak építése volt. A Rába folyó gátját legkorábban egy 1247-ben Csáky István nádor, soproni ispán által kiállított oklevél említi. Az okmány szavai szerint: "... Sopron felé mentünkben érkeztünk Vicza nevû, a Rábaközben épült helységhez. Itt találtuk a csornai egyháznak saját telkén épített malmát a meder lefolyásában, a legjobb gátakkal és a csatornát felette erõs töltésekkel jól felpartolva és szilárdul megvédve..."(4) Az oklevél szövegébõl kiderül, hogy Csáky István feladata útja során a Rábán és a Rábcán épített kártékony malmok megszüntetésének, illetve lebontásának elrendelése volt. Ezt figyelembe véve bátran visszavetíthetjük egy-két emberöltõvel korábbra a vízimalmok, s így a gátak alkalmazásának gyakorlatát.
A XVI. század második felétõl már nem csak gátakra, hanem konkrét árvízvédelmi intézkedésekre vonatkozó, Sopron vármegye legkorábbról ránk maradt jegyzõkönyvében (5) feljegyzett döntést is ismerünk. Az 1579. november 22-én Cirákon tartott megyegyûlés a következõ határozatot hozta: "[Tova]ba szoltanak az vyz fogasrulis... aztis el Rendellyk es reá menjenek es az vyzet meg fogyak hog kartul meg oltalmazzak az menyre lehet az Rabakozt."(6) (Továbbá elrendelték a víz megfogását, hogy amennyire lehet a kártól megoltalmazzák a Rábaközt.)
A megyegyûlés döntést hozott a Rábavágásról is. "Az raba wagasarwll igh wegeztek hog' ha Isten Idöt ad hozza, fag'h lezen, Hat rea mennyenek..."(7) A Rábavágás fogalma a meder és a part fáktól való megtisztítását jelentette. Ezt bizonyítja az 1580 májusában tartott megyei közgyûlés amely "... a fák kivágásával kapcsolatban megerõsítette az 1579. november 22-én, Cirákon tartott gyûlésében hozott határozatát."(8) A feladathoz jelentõs számú munkaerõt biztosítottak: "... a Rábán inneni részbõl - Soprontól a Kis-Rábáig tartó terület - Nádasdy Ferenc úr 200 embert fog adni, Császár Miklósné asszony 60 embert, a Sopronban lakó urak 40 embert, a gyõri püspök úr pedig 16 embert. A veláltartó nemesek minden két kapu után tartoznak egy embert állítani, az egytelkes nemesek és a zsellérek pedig minden tíz személy után egy embert, végül a jobbágyokat a veláltartó nemesek közé kell számítani. A munkálatokat az új hídtól Pápócig kell elvégezni."(9) A Rába további szakaszára "... Papocztul fogvan Keszoig vagjak az Rabakozjek mynd fej[enkent] mjnd vrak es mjnd nemesek eg arant de fel ozzak, az eg haz helj nemes vrajmis [...] Mjind fejenkjnt Rajta legjenek Regi szokas sze[rint]..."(10) Láthatjuk, hogy a védelem feladatait közmunkával oldották meg. A régi szokásra való hivatkozás arról árulkodik, hogy ez már egy korábban kialakult, s állandósult gyakorlat. Azt is kitûnik, hogy a Rábaközben élõkre - érthetõen - több teher hárult.
A Rába mentén közkeletû volt az a vélekedés, hogy az árvizek legfõbb kiváltói a vízimalmok. Ugyanis a vizamalmok tulajdonosai, illetve bérlõi a gyakran alacsony vízállás miatt gátakkal duzzasztották fel a vizet. Korabeli szakki-fejezéssel élve, a "malomfej"-et felemelték. Ezeknél a gátaknál viszont a levonuló árhullám rendszeresen kilépett a folyómederbõl.
A már említett Csáky István nádor is a kártékony malmok vizsgálatával foglalkozott 1247-ben. Sopron megye 1579-ben Cirákon tartott megyegyûlése rendelkezést hozott a malmokkal kapcsolatban: "azok a malmok, amelyek a Rába folyón õsi helyen állnak, megmaradhatnak, de olyan módon, hogy hites molnár-mesterek végezzenek vizsgálatot, s ha ennek során kiderül, hogy valamelyik malmot feljebb vitték, azt szállítsák vissza."(11) Az a bizottság, amely 1699-ben gr. Nádasdy Ferenc elnöklete alatt bejárta a Rába árterületét, ugyancsak azt állapította meg, "... hogy a bajok legfõbb okozói a malmok ..."(12)
Jól mutatja a malmokkal kapcsolatos gondokat az 1815-ben Tóth Antal fõ-bíró és Wágner Mihály Sopron vármegyei mérnök által aláírt, a "Pápóczi Gáth eránt való Tudósittás."(13) A szóban forgó pápóczi malom Vas megyében állt, de káros hatásait a rábaközi Keczöl (ma Rábakecöl) község szenvedte el.
"... hajdan ezen malomnak az öreg Rábán semi Gáttya nem volt... hanem ez elõtt 24. vagy 25. esztendõkkel, a midõn a nagy szárazság miatt a fölöttébb emlétet malom örlõ viz nélkül szükölködött, akoriban a Pápóczi molnárnak, és az ott lévõ Helységbélieknek... Kérésére engedtetett meg az elsõ Gáth, mely Hegedûs János akkorbéli Nemes Sopron Vmgye földmérõjének jelen léttiben tétetett le... a viznek szinén fölül a malom Gáttya fejének emelésére csak 1 1/2 lábnyi magassag engettetett meg... Ezen fejes Gáth minek utánna mint 10. esztendõk elfolyásával jég induláskor a zaj által föl forgattatott, és elszagattatott, akkoriban tsináltatott a második Gáth 35. öllel föllebb... de minek utánna az 1813dik esztendõbéli hoszas nagyobb árviz ezen második Gátot is nagyon le nyomta, és rész szerint el is szaggatta, azt a Páli Tiszttartó Ur meg erõsétteni és föllebb emelni akarván a tûzést helytelenül Pápócz felül a kisebb mélységnél kezdette, és onnénd lassan lassan a viznek minden erejét a Ketzöli partokra nyomta. ... Még ezeket a jó szomszédságra nézvest a Keczöliek mind elnézték volna, hogy ha a Gáton föllül a Rábának nagyobb szorulása miatt az árviz magát a Rába folyásábul ki nem szakasztotta volna ... és mellébb folyást magának nem csinált volna, melybõl iszonyú nagy sebességgel az eszterura rohant, és azt több helyeken meg szaggatta, és ki döntögette: mely szakasztásokon az árviznek egész ereje egyenessen magát a Keczöli Helységnek vette, a holl alig marat egy, két ház, a melyben a viznek nagyobb árja miatt bátorságossan meg marathattak volna. Ezeknek meg történt káraik után több Rábaközi Helységek határiban is még számlálhatatlan károk estek..."(14)
A malmok okozta problémákat végül a Rábaszabályozó társulat oldotta meg. A társulat 1876. július 15-én tartott közgyûlése úgy döntött, hogy "... a 23 Rába-malom egyesség útján szereztessék meg."(15) A megvásárolt malmokat sorra lebontották, gátjaikat eltávolították. A gátak eltávolításától az áradások meg-szûnését remélték - nem így lett. A felsõ vidék helyzete javult, az alacsonyabb esésû rábaközi szakaszon viszont fokozódott a katasztrófa. Most derült ki, hogy korábban a malomgátaknál keletkezett kiöntések mint tározók mûködtek, lassították a víz gyors lefolyását.

A védelem fejlõdése

A már többször hivatkozott 1579-es megyegyûlés tanúsága szerint a védelmet, az elvégzendõ munkákat a XVI. században a megyei tisztviselõk (alispán, szolgabírák) irányították.
Állandó alkalmazottakról elõször Eszterházy Miklós nádor és Sopron megyei fõispán 1643. január 14.-i, a vármegyéhez intézett rendeletébõl értesülünk. "... az osztoru õrzések eleitõl fogva megvoltak s' a kik vagy szekérrel, vagy marhájokkal rajta találtattak fl. 12. volt a büntetése... Annak penig vigyázására két õrzõ rendeltetett eleitõl fogva, kiknek esztendõnként való fizetése fl. 26..."(16)
1759-ben a Helytartótanács együttmûködésre szólította fel a Rába ügyében érdekelt megyéket (Gyõr, Sopron, Vas, Veszprém). Közösen alakítottak Szany mezõvárosában egy árvízvédelmi bizottságot. A bizottság megállapította: "Sopron megyében a Rába rendszeresen elönti a közvetlen környékén lévõ egész vidéket. A Rábaközben 26 falu szokott víz alá kerülni... Védekezésül kérték annak elrendelését, hogy a vizek utjából a vizi- és hajómalmokat, hidakat, a vizbe esett fákat, gyökereket, farönköket áradások alkalmával távolítsák el, hogy ezek összetorlódva ne akadályozzák az árhullám lefolyását..."(17) Sajnos a bizottság nem jutott tovább a helyzet felmérésénél és ajánlásainak megfogalmazásánál.
A XVIII. század végén és a XIX. század elején sorra készültek a Rábát és a Rábaköz vizeit ábrázoló térképek. 1822-ben a rábaparti megyék mérnökei fogtak hozzá a folyó felméréséhez. A felmérés anyagának felülvizsgálatára 1830-ban Keczkés Károly hajózási mérnök kapott megbízatást a Helytartótanácstól. Jelentésével 1833-ban készült el. Megállapította: "Sopron megyében végig gátak kísérik a partot. Problémát jelent, hogy nem egységes tervek alapján épültek, és a mentesített terület alacsonyabban fekszik, mint a nagyvíz szintje."(18)
Az 1840. évi országgyûlés által elfogadott X. tc. kimondta, hogy az ármentesítés az érdekelt birtokosok feladata. Az ármentesítési munkákat a megyei közgyûlés határozhatja el, s a "... szükséges költségeket, a közbirtokosok közül kiki, birtokához és a nyerendõ haszonhoz aránylag ..."(19) fizetni köteles. Sopron megye a kiegyezés után e törvényt alkalmazva létrehozta a védgát pénztárat, melynek céljaira holdankénti egy, illetve két krajcár befizetésére kötelezte az érintett rábaközi birtokosokat. "A védelem gyakorlati irányítását... a rábaközi alsó-járás fõ- és szolgabírája látta el. Különösen az utóbbira, Domján Antal szolgabíróra hárult nagy feladat, mivel járásának - a rábaközi alsó-járáson belüli szolgabírói járásnak - községei a folyó mellett feküdtek. Õ hívta fel a megyei bizottmány figyelmét 1870 nyarán a megrongált eszteruk helyreállításának szükségességére. A megyei bizottmány figyelembe véve azt, hogy a Rábaköz a megye székhelyétõl a legtávolabbi terület, a munkálatok irányítására rábaköziekbõl álló, helyben mûködõ testületet nevezett ki."(20)

Az Alsó-rábaközi Rábabizottság

A Sopron Megyei Bizottmány 1870. szeptember 26-i ülésén úgy határozott, hogy a Rába menti árvízvédelmi "... munkálatok tervezésére, annak keresztül vezetésére, és az erre szánt pénzösszeg legcélszerûbb felhasználására ..."(21) gr. Batthyány Géza rábaközi birtokos elnöklete alatt bizottságot nevez ki. A testület egymást váltó elnökei, valamint az évek folyamán cserélõdõ tagjai "... többségében a megye közéletében is fontos szerepet betöltõ néhány száz holdas közép-birtokosokból, illetve a nagybirtokok tisztikarából kerültek ki."(22)
A bizottság évi két-háromszor, de ha a szükség úgy kívánta ennél gyakrabban is tartott ülést (1883-ban például kilencszer). A testület az árvízvédelemmel kapcsolatos minden fontos kérdést megtárgyalt és azokban döntéseket hozott. Tagjai közül kikerült megbízottai ellenõrizték az árvízvédelemhez szükséges anyagok vásárlását, minõségét. Áradások után közremûködtek a károk felmérésében, a javítások és az elvégzett munkák minõsítésében.
A bizottság végrehajtó közege a járási szolgabíró volt. Gondoskodott a víz-ügyi törvények, rendeletek és a Rábabizottság határozatainak végrehajtásáról. Beszedette a "Rábakrajcárokat", áradások esetén kirendelte a figyelõszolgálatot, szervezte a gátak védelmét. 1883-ban ezen feladatkört Csupor László tiszteletbeli szolgabíró vette át. (600 forintos tiszteletdíjának felét a megye, másik felét a bizottság állta.)
A védelem szakembere a vízmester volt. Elõbb a farádi Szilvássy Boldizsár, majd 1871 közepétõl Vág székhellyel Vendler Pál építõmester töltötte be ezt a funkciót. Bodonhely székhellyel 1883-tól Róka János a második vízmester. A vízmester feladatkörébe tartozott az általa "... felügyelt szakasz folyamatos figyelése, a szükséges munkák tervezése, szervezése, ellenõrzése, áradás esetén a védelem helyszíni irányítása, a töltések javításához szükséges anyagok beszerzése."(23)

Vendler Pál vízmester rajza a gát új, kis-sebesi (ma Rábasebes) szakaszáról

A védelmi szervezet legalsó fokán az eszteru õrök álltak. 1871-ben négyen voltak,(24) 1884-ben létesült az ötödik eszteru õri állás.(25) Feladatuk: "... az eszterun apró javításokat felelõsség terhe mellett azonnal megtenni és a munkásokra felügyelni tartoznak. Talicskával, ásóval, kapával ellátandók, hogy munkájokat teljesíthessék."(26) Az alsó folyószakaszon 1888 tavaszától Árpás, Sobor és Szentandrás községekbõl vész esetén minden egyes eszteru õr mellé még két fizetéses õrt állítottak.(27)
"Ha áradások voltak, az esetben a Rábához közelebb esõ községek teljesí-tették a védelmezést, mely szolgálat a rájuk rótt rendes közmunkába nekik nem tudatott be. Áradáskor vagy jégtorláskor a következõ községek rendeltettek ki a páli határtól Soborig: Vágh, Sebes, Szany, Szent András. - Sobortól Bodonhelyig: Sobor, Egyed, Árpás, Bodonhel."(28) A védekezés mellett az eszteruk õrzése is a fenti községek feladata volt. Tartós áradáskor történt csak meg, hogy a Rábától távolabbi települések lakói is sorra kerültek.
Az elõbb bemutatott szervezet csak a védelem és a megrongált gátak helyre-állításának irányítására volt elegendõ. Magát a munkát a rábaközi községek, évszázados hagyományaikhoz híven, közmunkában végezték. Ismerjük 1870 és 1871-bõl néhány rábaközi község eszterura fordított közmunkájának mennyiségét (munkanapokban számolva):(29)

Község
Szekeres közmunka
Gyalog közmunka
 
1870
1871
1870
1871
Bágyog
14
11
25
14
Felsőpásztori
6
12
18
17
Rábacsanak
20
25
97
60
Rábapordány
30
41
250
70
Szilsárkány és Alsópásztori
18
26
93
71
Szovát
45
20
185
30

Ha az elvégzett munkát a községek határainak nagyságához (együttesen 13.297 kh) /30/ viszonyítjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy 100 kh után átlagban egy napi szekeres közmunkát kellett a birtokosoknak végezniük. A gyalogos közmunkából 1870-ben öt nap, 1871-ben átlag két nap esett 100 kh-ra.
A Rábabizottság 1871-ben az egész gátat (18.750 öl) a községek területének arányában felosztotta "tatarozásra és jókarban tartásra." Ettõl kezdve nincs adatunk az elvégzett munka mennyiségérõl, hisz a bizottság csak határidõt szabott, s azon belül a községek önállóan cselekedtek.(31) A közmunka mellett - kis mértékben - alkalmaztak bérmunkásokat is, különösen sürgõs, vagy nagyobb hozzáértést követelõ esetekben: "... rögtöni gyökeres munka szükségeltetik, mire a közmunka végzés mindenkor alkalmatlannak bizonyulván, elhatároztatott, hogy a szükséges kézimunka ügyesebb emberek által készpénzért teljesítessék..."(32)
A munkavégzés fõ formája megváltásáig a közmunka maradt. (A megváltás tényét és mértékét a megye törvényhatósági bizottsága 1883. október 8-i ülésén hagyta jóvá.) A helyreállításokban ettõl kezdve a vállalkozóké lett a fõszerep. Ez általában úgy történt, hogy Csupor László tiszteletbeli szolgabíró felhívást intézett a községekhez, majd a megadott idõben és helyen megjelent vállalkozók megtekintették a javítandó gátrészeket, megismerték a feltételeket és licitáltak. Mivel "árlejtést" hirdettek, ezért csak lefelé. Elõfordult, hogy "... roppant sokan voltak s nagyon leverték ..."(33) a vállalási árakat. A vállalkozók bérmunkásokat alkalmaztak a munka elvégzésére.
A rábaközi lakosság hiába küzdött évrõl-évre a vízzel, hiába állította helyre a szakításokat, a biztonságos védelmet nem tudta megoldani. Jól mutatott rá 1882-ben Vendler Pál vízmester az okokra: "... Vág és Sebes körül az eszteruk ugyan ölég erõsek itt a sebes folás miat a part be dülések miat a baj, lejebb pedég a nagy viznyomáshoz képest gyöngék az eszteruk de meg hozzá Sobortól a víznek hele sincs a szûk árterek miat ezért emelkedik annyira föl, miszerént ha itt föntebb a rendkivüli kanyarulatok egyenesre nem vágatnak lehetetlen part tûzésekkel meg gyõzni és ha lejebb az egész vonalon a víznek helet nem enged-nek a mostani töltések miat mi megnem felelhetünk a Rábavíznek ellent állni..."(34)
A helyzeten csak a gyökeres változtatás segíthetett. A megoldást a Rába-törvény (1885. évi XV. tc.) megszületése hozta meg. A törvényben elrendelt, s a Rábaszabályozó Társulat által - a rábaközi szakaszon 1889 és 1990-ben - lebonyolított munka során: "A víznek általában 400-600 m-ig terjedõ hullámteret hagytak a 4-6 méternyi koronaszélességû, padkás védtöltések között..."(35) Ezzel vált biztonságossá a Rábaköz árvízvédelme.

 

Jegyzetek:

(1) Gyõr-Moson-Sopron Megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltár (továbbiakban: Slt.) IX. 219. Rábabizottság iratai (továbbiakban: Rb.)
(2) Uo. Árpás község elöljáróságának levele a szolgabíróhoz. Árpás, 1880. máj. 22.
(3) Uo. Csizmazia Antal bíró levele a szolgabíróhoz. Árpás, 1883. jan. 7. "Déli 12 órakor."
(4) Fekete Zsigmond: Adatok a magyar Kis-Alföld közgazdasági és vízrajzi múltjáról. Gazdasági Mérnök. 1885. 42. sz. 437.
(5) Tóth Péter: Sopron Vármegye közgyûlési jegyzõkönyveinek regesztrái. I. 1579-1589. Sopron, 1994.
(6) Uo. 243.
(7) Uo. 241.
(8) Uo. 43.
(9) Uo. 37.
(10) Uo. 242
(11) Uo. 36.
(12) Szekendi Ferenc: A Hanság és a Fertõ lecsapolási kísérleteinek története. Mosonmagyaróvár, 1938. 12.
(13) Slt. SMT 33.
(14) Uo.
(15) Meiszner Ernõ: A Rábaszabályozó Társulat zsebkönyve. Gyõr, 1888. 22.
(16) Dr. Komáromy András: Sopron vármegye végzései a malmokról és a Rábaköz védelmezésérõl. Történelmi Tár, 1908. 70.
(17) Sárközi Zoltán: Árvizek, ármentesítés és folyószabályozás a Szigetközben és az Alsó-Rába vidékén. Bp. 1968. 13.
(18) Dóka Klára: A Rába felmérése a XIX. század elsõ felében. Arrabona 19-20. Gyõr, 1977-1978. 368.
(19) 1840. évi X. tc.
(20) Pájer Imre: Rábaköz népének védekezése az áradások ellen (1870-1889). Csorna, 1990. 14.
(21) Slt. IV. 253. Sopron Vármegye Bizottmányának közgyûlési jegyzõkönyvei. 1870. 977. sz.
(22) Lásd 20. számú jegyzetet
(23) Lásd 20. számú jegyzetet. 22.
(24) Slt. Rb. 1871. máj. 15-i jkv. 20. sz.
(25) Slt. Rb. 1884. ápr. 19-i jkv. 186. sz.
(26) Uo.
(27) Uo. Csupor László tb. fõszolgabíró (1887 közepétõl) jelentése az alispánnak. 186. sz./rb. Szilsárkány, 1888. márc. 10.
(28) Uo. Vendler Pál vízmester levele Horváth Mihály szolgabírónak. Vág, 1878. okt. 26.
(29) Uo. "A rábaközi alsó fõszolgabírói járásból az 1870. és 71-ik években a nagyrába eszteru munkálataihoz fordított szekeres és gyalog közmunkának községenkénti kimutatása."
(30) Uo. 1871. máj. 15-i jkv. 9. sz.
(31) Uo. 1872. márc. 27-i jkv. 41. sz.
(32) Uo. 1871. febr. 18-i jkv. 4. sz.
(33) Uo. Csupor László tiszteletbeli szolgabíró levele báró Babarczy Sándornak, a Rábabizottság elnökének. 216. sz./I. rb. 884 Szilsárkány, 1884. dec. 14.
(34) Uo. Vendler Pál vízmester levele a szolgabírói hivatalnak. Vág, 1882. okt. 29.
(35) Sárközi Z. i.m. 32.