Kálmán Gyula:
Beszélgetés Áder István fafaragó népi iparmûvésszel


Áder István Potyond községben született, 1919. szeptember 9-én. A beszélgetés a mester bogyoszlói mûhelyében, 1991. március 8-án készült.

- Hogyan kezdõdött ismerkedése a fafaragással?
(Gyermekként teheneket õrzött, ott kezdett faragni.)
- Hát amit a réten lehetett csinálni. Ilyen propellerféléket: megsodorta az ember, aztán fölszállt. Vagy repülõgépet, amit ott meg lehetett csinálni egyáltalán. Alakot még nem.
- Itt a faluban, Bogyoszlón hagyománya van a faragómûvészetnek. Ismert országosan és nemzetközileg is Kiss Ernõnek a neve: aztán Pintér Jenõ ugyancsak itt alkot és hát nem utolsósorban Ön is. Kiss Ernõ jóval idõsebb volt Önnél. Beszéljen azokról az élményeirõl, melyek õvele kapcsolatosak, s ezek mennyire voltak hatással Önre?
- Voltak hatással rám, például a képjelei: csikós, hortobágyi jelenetek.
- A dombormûveire gondol?
- Igen, igen! Még ma is bennem vannak és kikívánkozna sok belõlem, de hiába... Nagyon szerettem õket látni, szépek voltak akkor az én szememmel; de ha máma látom, már nem úgy van. Hát én nem szólom le. Nem-nem!
- Januári beszélgetésünkkor említette, bognárcsaládból származik, s Ön is kitanulta a bognár mesterséget. Tehát a fával, a faragás alapanyagával már gyermekkorában megismerkedett. A sokféle fának természetét már ekkor megismerte?
- Meg, meg! De általában ott az akác, a kõris, a bükk dominált. Az én munkámhoz ezek közül egyik se passzolt. Diófából, juharból még csak csináltam - citerákat gulyás koromban.
- Életrajzából azt is megismertem egy régebbi újságcikk alapján, hogy aktívan zenélt is. Bátyja készített egy hegedût, s nem tudta meghajlítani a fedeléhez szükséges fát. Hogyan jött rá az elkészítés módjára?
- Az alja, amire fölépítette az ember a hegedû oldalát, az bükkfa volt (nem tudtunk jávorfát szerezni). Õ ezt a meghajlítandó oldalát - mint cigányosan mondják: hóbját - szilfából akarta. Hát nem akart az meghajolni semmiképpen sem. Mondtam, bátyám, az nem jól van: meg kell annak hajolni úgy, hogy odatesszük, megenyvezzük és leragasztjuk. A földhöz vágta! Én meg fogtam, megnedvesítettem azt az elõbb említett oldalát, és a tûzhely platniján átpárolódott. Szépen hajlítottam. És minden problémamentesen összeraktam a hegedût.
- Ez körülbelül mikor volt?
- Körülbelül úgy 1938-tól.
- Késõbb készített még citerákat...
- Elõbb!
- Sõt még cimbalmokat is.
- Csak egyet. Gyönyörû szép volt ám.
- És játszott bandában, ahogy faluhelyen mondják a zenekarokat.
- Kezdetben én cimbalmos voltam.
- A sors megáldotta tehetséggel a hallás útján érzékelhetõ zene iránt is!
- Valaki csak egy rossz hangot mondjon, hej, de bántja a fülemet!
- Senki nem tanította zenélni?
- Nem! Kimondottan tanítani nem tanított.
- Játszott hegedûn, citerán, cimbalmon is?
- Játszottam hegedûn, cimbalmon (nem azt mondom, hogy abban nagyon elõre vittem). Az öcsém közben otthon sutyiban megtanult a cimbalmon és õ lett a cimbalmos. Én meg a prímás, de voltam kontrás is.
- Eljártak búcsúkba, lakodalmakba zenélni?
- Persze. A környékre mindehová. És itt helyben is. Ide idegen zenész nem igen jött, talán búcsúkor. Volt úgy, hogy három nap (játszottunk), már úgy ki voltam, hogy elaludtam a cimbalmon.
- Térjünk vissza az Ön fõ területére, a faragásra. Hogyan alakult az Ön életútja a háború után?
- Háború alatt a faragás nem kellett. Fotózással kerestem pénzt. Rengeteget fotóztam. Magam elkészítettem teljesen a képeket, mindent. Hát ebbõl jött egy kis pénz. Otthon nem adtak. Háború után - mondhatnám - 1960-ig mezei munkákkal foglalkoztunk az asszonnyal együtt. Õ közben beállt a tszcs-be, aztán segítettem.
- Eljártak napszámba is dolgozni?
- Nem. Úgy fogadtunk részesmûvelést (cikóriát, cukorrépát). Arattunk együtt. 16 éves koromtól fogva nyaranta búzát csépeltem (masináltam) harminc éven át. Még a tsz-ben is csépeltem.
- Önt nagy tehetséggel áldotta meg a Sors, ám jó néhány esztendõnek kellett eltelnie, amíg révbe érkezett. Hogyan kezdõdött hivatásos népmûvészi munkássága?
- 1954-ben építkeztem. Idegen helyen késztettem, mert mûhelyem sem volt, leendõ házunk ajtóit, ablakait. Kiss Ernõ bácsi odajött hozzám egy alkalommal egy illetõvel, akinek a nevét azóta sem tudom, és azt mondta: "Pista, álljál be (a népmûvészek szövetkezetébe). Én meg: De hát Ernõ bácsi, én nem tudok dolgozni oda; látod - mert tegeztem -, hogy vagyok." "Nem baj az, csak tagja légy!" - válaszolta. "Ha nem is tudsz most dolgoz- ni, csak iratkozz föl!" Sajnos én ezt akkor nem tettem...
- Néhány esztendõ múlva kereste föl Budapesten, a Kecskeméti utcában a Népmûvészek Háziipari szövetkezetét. Hogyan fogadták munkáit?
- 1960 januárjában bevittem a bõröndben (a faragásokat). Írtam nekik, tudtak rólam. Kirakodtam. Abban volt akt is, mindenféle. Egy csomót félre raktak (a népmûvészeti témájúakat), ennyi darab van itt, adtak róla írást. Majd meg fogja kapni az írást, a papírt. Hát aztán megjött az írás, mindenféle megjegyzés nélkül, hogy ennyi darabot csináljak, de hogy mit, arról nem volt szó. Ez ment kb fél évig. Azután tértek rá aztán, rá arra a szûrös, subás (figurákra). Aztán ez ment a végtelenig. A nagyobbikból 20 darab, a kisebbikbõl 10 darab kellett havonta.
- Nagyon nehéz lehetett ez a mester számára, mert - bárhogy is szépítjük a dolgot -, ez olyan, mint a szalagmunka.
Tönkre tette az elképzeléseimet!
- Pista bácsi! Körülbelül hány figurát készített két évtizedes szövetkezeti munkássága alatt?
- Kétezernél is többet, mert havonta legalább húsz darab készült átlagosan.
- A fafajok közül melyeket tartotta leginkább alkalmasnak a figurák készítéséhez?
- Legszívesebben hársból dolgoztam; plasztikus fa. Nagyon szerettem a körtefát, az is plasztikus. Amelyik fa nagyon eres, az szobornak nem szép. Tányéroknak a cseresznye is szép. Van egy tálcám szilvafából, szinte mesél.
- Dióból keveset dolgozott?
- Abból is szerettem csinálni. Egy kicsit kemény volt. Puskatust csináltam belõle legszívesebben. Nehéz munka, pontosan kell csinálni. Kb. 7-8 dara- bot készítettem. Hegedût meg kb. hetet, nagybõgõt is.
- Pályázatokon vett-e részt, melyekre kötetlen témájú munkákat lehetett be- nyújtani? E robotmunka mellett jutott erre ideje?
- Pontosan a robotmunka miatt elvették a kedvemet teljesen. Alig-alig valamit csináltam. A késõbbi években, amikor csináltuk az esztergát, rengeteg tányért készítettem magáneladásra.
- Kis mûhelyében, ahol beszélgetünk, sok-sok szerszám, esztergagép látható, melyek most már pihennek betegsége miatt. Kb. hányféle szerszámot, vésõt használt?
- Talán 15 darabot biztos. A vésõket magam csináltam.
- Egy-egy szobrocska elkészítésének vannak-e úgynevezett mûvészi mûhelymunka-titkai?
- Elkezdem és menet közben az majd kialakul, milyen lesz. A jó ég tudja hogyan.
- Ez benne a mûvészet!
- Hogy annak az öregasszonynak milyen szája van; az öregembernek megint vannak ilyen jellegzetességei. Meg kell figyelni! Mindent megfigyeltem, amit csak láttam.
- Az itt most látható munkáin is különbözõ életkorú emberek elevenednek meg, aztán különbözõ cselekvési helyzetek (pl. a pityókás ember, aki éppen keresi az egyensúlyát vagy a botra támaszkodó idõs asszony, az ebédhordó menyecske és nem utolsósorban a zsákoló, amely már túl megy a népmûvészeti ábrázolási formán).
- Voltak ugyanezek a szobrok régebben nagyobb alakban. Ezeknél jobban sikerültek.
- 1980-ban nyugdíjba ment. Utána hogyan alakult az élete?
- Tányérokat esztergáltam, mert az esztergagépet akkoriban kaptam az öcsémnek a nászától. Gyertyatartókat stb., amit esztergával lehet készíteni.
- Mennyire fizették meg munkáját?
- Kezdetben bizony igen szerény voltam, aztán rájöttem, hogy így nem megy ez (az asszony is nyúzott érte). Aztán kezdtem egy kicsit följebb- följebb. Volt, aki adott még egyszer annyit!
- Meglátta benne a mûvészi értéket.
- Meg. Így aztán egy kicsit mindig jobban megkértem az árát.
- Legutóbbi ittlétemkor említett egy nagyon szép Máriaszobrot, amelyet Ausztriába vittek el. Sõt azt is megjegyezte: fohászkodott, bárcsak ne jönnének el érte!
- Igen, igen. Elvitte a megrendelõ. Nagyon szépen sikerült ez a szobor, nagyon szép volt. Sajnáltam oda adni. De én meg bele voltam esve - mint egy famunkás - ebbe a karos fúrógépbe. Meg is kaptam, sõt még a befogó készüléket is. Késõbb eladtam, mert nem volt rá nagyon szükségem.
- Pályafutását megakasztotta egy betegség.
- 84-ben agyvérzést kaptam. Nem volt vészes, Csornán voltam a kórházban. Még akkor a Fülesi Erzsébet volt az orvos, nagyon finom asszony volt.
- És azóta pihen a kés, kényszerpihenõben vannak a szerszámok?
- Azután én rendbe jöttem, még újból csak mentek a szobrok meg a tányérok, tükrök cifrára kifaragva. De szép lassan, mindig kevesebbet csináltam, mert mindig kevesebb lett a megrendelõ. Úgy hogy ma már nem jönnek. Nagyon ritka eset, ha valaki egy darab faragásért jön.
- Szembetegsége mikor kezdõdött?
- Kereken egy esztendeje, '90-ben. Szemfenékbevérzés, nem túl nagy mértékû, de az a baj, hogy pont a központban. Ez kiütötte a kést a kezembõl.
- Ugyancsak januárban említette, hogy az a szép Máriaszobor arra sarkallja, hogy emlékezetbõl megcsinálja egyszer a mását.
- Még mindig nézegetem a fát. Ott van a faházba beállítva; jó egy darab körtefa, gyönyörû hófehér, el van hasítva kétfelé. Elég szép darab, saját termésû fa.
- Kedves Pista bácsi! Hadd kívánjam azt, hogy ezt a munkát még feltétlenül tudja megcsinálni, a saját maga, s a mi örömünkre. Jó egészséget, s köszönöm a beszélgetést.