Kálmán Gyula:
Látogatóban Závory Zoltán festõmûvésznél Szilsárkányban

- Mûértékek megmentõje és alkotója -


Pápán született 1906-ban. Szülõvárosa híres református kollégiumában végezte középiskolai tanulmányait. Másodikos gimnazistaként országos rajzpályázatot nyert. Fõiskolásként, 1926 októberében lerajzolta a halott Jászai Marit. Pápai mûvészeti szabadiskolájában az õ irányítása mellett született meg Somogyi József elsõ komolyabb szobra. 1938-ban modellje volt gróf Teleki Pál, a tragikus sorsú miniszterelnök. 1943 véres telén, a doni pokolból visszavonuló katonatársakban azzal tartotta a lelket, hogy vicceket mesélt nekik az irtózatos hidegben. A háború után Pápa elsõ rendõrkapitánya. 1956 után bíróság elé állították, majd leváltották az oroszlányi vájáriskola élérõl. 1968-ig, nyugdíjazásáig rajztanárként kereste kenyerét.

Történelmi idõk és események élõ tanújaként ma is itt van közöttünk, s fiatalos lendülettel alkot, mûvészi értékeket ment meg az elmúlástól. Termete 89 évesen is szálfaegyenes, kortalan arca derûs határozottságot sugároz. Hangja mélyen zengõ, kiejtésén érezni a bakonyi tájnyelv ízét. A mûvészt szilsárkányi otthonában kerestem föl, hogy beszéljen életérõl és pályájáról.
- Én nagyon mélyrõl jöttem - kezdte életútjának fölidézését -, de nem üres tarisznyával. Apám postai altiszt volt (szakmája szerint ács), aki vasárnaponként akvarelleket festegetett. Apai nagyapám - uradalmi bognár és kocsikészítõ Cseszneken - házában gyakran megfordultam. Lapátokat, gereblyéket, favellákat faragtunk. Így korán megismerhettem a tárgyak térbeliségét, szinte az ujjaim hegyében éreztem. Anyám puritán rédei református családból származott. Esténként a Károli-bibliából olvasott fel történeteket.
A négy elemit Jilek Ferenc tanító úrnál végeztem. A pápai Református Kollégiumban Losonczy Jenõ rajztanártól olyan kiváló képzést kaptam, hogy az 1924-ben letett érettségi után azonnal fölvettek a Képzõmûvészeti Fõiskolára.
- Ott kik voltak a mesterei?
- Bosznai István professzor úr osztályában kezdtem, majd átkerültem Réti Istvánhoz, a kiváló nagybányai mesterhez. Akvarellfestést Baransky Emil Lászlónál és Edvi Illés Aladárnál tanultam. Szobrászmestereim Bory Jenõ és Szentgyörgyi István voltak. Mûvészettörténetet a csodálatos lelkületû Lyka Károlynál hallgattam. Vaszary János mesternél a modernebb szemléletû festészetbõl vehettem mély szellemi lélegzeteket.
Hogy munkásságom nagy részét késõbb az egyházmûvészetnek szenteltem, azt jórészt Megyer-Meyer Antalnak köszönhetem. Nála sajátítottam el az üvegfestészetet és számos iparmûvészeti szakma mesterfogásait. A Török utcai iparmûvészeti gimnáziumba (ahol õ tanított) jártunk mûhelygyakorlatokra.
- Hogyan alakult pályája a fõiskola elvégzése után?
- 1928-ban letettem a tanári vizsgát. Két évig Baransky professzor tanársegéde voltam, s tanítottam egy inasiskolában is. Szabad idõmben Dudits Andor freskófestõ mellett tanultam meg a falfestést és restaurálást. 1930-ban a pápai tanonciskolába kerültem tanárnak. A pápai Ferences-templomban festettem meg elsõ nagyszabású freskómat; egy 9 méter széles és 13 méter hosszú mennyezetképet. Ugyanitt a régi falképeket is helyreállítottam. Bizony ennek már 65 esztendeje!
- Závory mester azóta körülbelül hány templomban végzett mûvészi (restaurátori, falfestõi és egyházi iparmûvészeti) munkát?
- Kétszázötven körül van azon templomok száma, ahol ha mást nem, legalább egy gyertyatartót vagy valami kisebb dolgot csináltam, terveztem. Százhatvannál biztosan több az is, amelyekben saját freskóm vagy igen komoly restaurátori tevékenységem (vagy mindkettõ) marad utánam. A mögöttem hagyott 65 esztendõ igazolja azt az önmagam iránt szabott követelményt, hogy a legjobban fölkészülve álljak neki megbízatásaimnak. Mûveim mindmáig állják az idõ viszontagságait. Eddig még egyszer sem kellett visszamennem oda, javítási célból, ahol dolgoztam.
- Szakmai szempontból mely restaurálási munkái voltak a legnehezebbek?
- Szokatlan kihívás volt a pusztavámi templom falképeinek helyreállítása. A templomépület alól kibányászták a szenet és 20-25 centiméterre az egész lesüllyedt. A freskók halszálkaszerûen repedtek meg. Meg kellett vizsgálnom a festéket. A nyílásokba lyukat fúrtunk a tégláig és cementes tiplikkel erõsítettük, díszpárnákkal nyomkodtuk vissza a lógó részeket.
A másik igen nehéz feladatom volt, az 1985-ös földrengés után, az isztiméri. Ott elmozdult a templom egész boltozata és síkban eltávolodott egymástól a két felület. Az alsó réteget egy bizonyos szög alatt kivéstem, s rádolgoztam a másikra. Ennél inkább a tapaszolás volt idõ- és türelemigényes, mert az elfestés már gyorsabban ment.
- A falfestés és restaurálás a mûvész szellemi és fizikai erejét egyaránt próbára teszi. Mester, ön 89 évesen is rendületlenül dolgozik és fölmegy a szédítõ magasságú állványokra. Mi lehet az a hajtóerõ, amely még mindig munkára sarkallja?

A mester egyik alkotása

- Tériszonyban szenvedõ csak liften tudna felmenni oda, ahova nekem naponta többször föl kell másznom. A soproni kéttornyú templomban több mint 20 méter magasságban dolgoztam, ahova függõleges vaslétrán vezetett az út. A másik: a járás. Meg kell szokni a pallón való közlekedést.
Talán bakonyi õseimnek köszönhetem, hogy mindmáig megmaradt a munkakészségem, munkakedvem. Ha sok a dolgom, nem érek rá meditálni a vérnyomáson vagy a különbözõ pasztillákon. Állandó mûvészi tréningben kell lennem. Gondolj arra, hogy a freskófestõnek minden mûfajban (tájábrázolás, csendélet, portré, kosztüm stb.) produkálnia kell. Itt nem lehet unatkozni. Jól érzem magam a munkámban.
Rengeteg a megbízatásom. A tavalyi idényben nagyszabású restaurálási munkáim voltak az egervári templomban; a szlovákiai sásvári (Sastin) házikápolnában új falképet festettem, Bõsön megrongálódott freskókat állítottam helyre. Sajnos kevesen vagyunk, akik ilyen feladatokat végzünk. Az egyházmûvészet szolgálata nem jelentett karriert az elmúlt 50 évben; azért nem osztogattak díjakat, elismeréseket - annál inkább érezhettük a betartásokat, a pálya szélére szorítást.
Készülök a soron következõ munkámra: a csikvándi templom falképeinek megfestésére. Tavasz közeledtével "viszket" már az ujjam. Olyan érzés ez, mint amikor a fecske megérkezik és nekilát a fészeképítésnek!